2013. október 31., csütörtök

Chapter 6.


Boldogan robogtam be a házba. Próbáltam nem nagy feltűnést kelteni, bár a kétnapos távollétem miatt elkerülhetetlen volt a fejmosás.
- Úristen te meg hol a bánatban mászkáltál?- ugrott a nyakamba Cara. Egy kicsit meglepett, hogy őt is itt találom, de nem bántam.
- Nem hallottuk a választ. - mondta apa szigorú tekintettel.
- Öhm egy közeli erdőben voltam eltévedtem és nem tudtam hazajönni.
- A telefont nem hülyeségből találták ki. - folytatta anya.
- Azt meg elhagytam.- muszáj volt nekik is ugyanazt füllentenem, mint Chris-nek.
- Ugye tudod, hogy most nagyon haragszunk rád és minimum 2 hét szobafogságot kapsz?- kérdezte újból anya.
- Igen- hajtottam le a fejem. Tudtam, hogy nem úszom meg sehogy sem, de legalább nem jöttek rá semmire. Még mindenkit megöleltem, majd a konyhába mentem, mert farkas éhes voltam. Elővettem mindenféle kaját és gyorsan megettem. Újból a nappaliba mentem, ahol mindenki ugyanúgy ült, ahogy otthagytam őket 5 perce. Nem különítettem nagy figyelmet rájuk, így felmentem a szobámba és lefürödtem. Nem sokkal később frissen, tiszta ruhában és vizes hajjal flangáltam fel-alá. Miután meguntam ezt a roppant fontos tevékenységem felnéztem pár közösségi oldalra és befeküdtem a pihe-puha ágyamba. Nem sokat aludtam az elmúlt napokban ezért hamar értem  jöttek az álommanók és elráncigáltak az álmok tengerébe.

Reggel ugyanazzal a jó kedvvel keltem fel, mint amilyen volt a tegnap. Felöltöztem egy laza itthoni ruhába és lementem a szüleimhez. Mivel ők el voltak foglalva az otthoni munkákkal és én jó kislány módjára nem akartam beleavatkozni, úgy döntöttem ma áthívom régen látott barátnőimet. Egy pici lelkizés és hatalmas hülyeségek között majd csak el leszünk.- gondoltam miközben a telefonom emeltem a fülemhez. Öhhmm helyesbítek emeltem volna, ha lett volna, de mivel nincs a vonalasat kellett használnom. Először tárcsáztam Britt-et. Ő pár csengés után felvette.
- Szióka! El tudsz jönni ma hozzánk? Csapunk egy csajos estét. - kérdeztem egyből.
- Szia! Persze hányra menjek?
- Mondjuk 6-ra. Az úgy jó?
- Oké akkor 6-kor találkozunk. Jah és ne feledd, ki leszel faggatva. Nah szia. - mire reagáltam volna már csak azt a förtelmes búgó hangot hallottam, ami azt jelentette, hogy kinyomott. Felhívtam Cara-t is és mivel neki sem volt egyéb dolga, így kezdetét vehette a készülődés. Elrendeztem a szobámban az alvó helyeket és az íróasztalomra pakoltam pár zacskó nasit és üdítőt is. Annyira siettem, hogy még volt egy órám az érkezésükig, ezért bekapcsoltam a TV-t és egy zene csatornán megálltam. Imádom a zenét főleg a pop-ot. Az összes számot végig dúdoltam vagy énekeltem, miközben twitteren lógtam. Épp hírek mentek a mai sztárvilágból, mikor hallottam, hogy valaki ráfeküdt a csengőre. Még mielőtt kiléptem a szobámból elkaptam egy mondatot.
Liam Payne kávéban úszott. - mondta a bemondónő, majd elkezdte bővebben kifejteni a cikk tartalmát, amit én már nem értettem. Nagyra tártam a bejárati ajtót és vártam, hogy barátnőim belépjenek, de helyette csak Kyle idegesítő mosolyát láttam.
- Kizártam magam bocsi. - ezzel el is tűnt a láthatárról. Épp be akartam csukni az ajtót, amikor megpillantottam Cara szőke loboncát. Amint oda értek hozzám köszöntöttem őket egy-egy öleléssel és feltessékeltem a szobámba mind a kettőjüket. Ledobták a cuccukat és elfoglalták a kiválasztott helyüket.
- Mi is történt veled? - kérdezte ezt a sablonos kérdést, amire én már többször is elmondtam a választ.
- Eltévedtem az erdőben.
- Ezt meséld be a 2 éve meghalt nagymamámnak. A szüleid talán bevették, de mi nem. - mondta szőke barátnőm. Ez a mondat egyszerre volt vicces is és aggasztó is. Sajnos már túl jól ismernek, egyszerűen képtelenség nekik hazudni.
- Emlékeztek Logan-re? - határozottan bólintottak, így elmeséltem nekik minden egyes kis részletet, hogy biztosan képben legyenek és megígértettem velük, hogy egy szót sem szólnak senkinek.
- Tudod mit nem értek, hogy hogyan jön a történetbe egy Liam nevű ember. - ráncolta össze a homlokát és értetlenkedett tovább Britt. Most jön a nagy kérdés, hogy elmondjam-e nekik a plázás esetet vagy inkább füllentsek megint valamit, amit nem biztos, hogy észrevesznek és elkönyvelhetem magamban azt, hogy jó színésznő vagyok vagy egyáltalán nem is kéne próbálkoznom a hazudozással.
-----------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok!! Így Halloween alkalmából meghoztam az új részt. Ennél a résznél nagyon jó kedvem volt és szerintem ez meg is látszik, de ilyennek is kell lennie. Ha tetszett a rész komizzatok, pipáljatok vagy iratkozzatok fel.
Puszi: Szandra.

1 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik a blogod persze lehetne egy picit hosszabbak a részek de elnézve nem nagy pro már bléma, szóval hamar hozd a kövit mert már várom nagyon és még midig kíváncsi vagyok hogy hazudni fog e vagy nem szóval hamar új rész puszi:Bridget xoxo <3

    VálaszTörlés