Chapter 17.

/Amanda szemszöge/

Az utóbbi napokat elég sokszor töltöttem a rendőrségen, mivel folyamatosan tájékoztattak a fejleményekről és körül-belül ötvenszer kihallgattak, hogy biztosan nem tudok semmit sem a dologról, és hogy biztosan kiderüljön, hogy fogalmam sincsen arról, hogy ki tehette azt, amit elkövetett a családom elle.

Mivel hivatalosan is befejeződtek a vizsgálatok, már csak arra kellett várnunk, hogy meg legyen a tettes. Kyle-lal együtt elkezdtük szervezni a temetést, amit megmondok őszintén egyáltalán nem akartam. Szerintem egy korombeli lánynak nem feketében kell járnia - persze nem tetől talpig burkoltam be magam, de látszott rajtam, hogy gyászolok -  és a szülei temetését szervezni, de úgy látszik a sors ezt a kegyetlenséget szánta nekem. Megfogadtam, hogy most már mindenki előtt erősnek mutatom magam, hiszen nincs annál rosszabb, minthogy az emberek részvétet nyilvánítanak bíztató álmosollyal és annál sincsen rosszabb , hogy a hátad mögött beszélnek ki, miközben 'annyira sajnálnak' a történtek miatt. Ezek miatt eldöntöttem, hogy amint meg volt a szertartás emelt fővel fogok végig vonulni mind a suli folyosóján, mind az utcán, miközben azt hajtogatom majd mindenkinek, hogy jól vagyok, ami nem lesz igaz, mégis jobb lesz annál, mintha a sajnálkozó tekintetek tömkelegével találnám szembe magam.

Mostanában nagyon csendes a ház. Kyle a szobájában van vagy a barátaival van és bulizik, én meg csak lézengek itt a házban. Próbálom elterelni a figyelmem, ezért majdnem mindennap főzök vagy megyek át Cara-hoz, hogy bepótoljuk azt a bizonyos hetet. Liam-mel azóta nem találkoztam ellentétben Niallel, aki ha itthon vagyok majdnem mindig mellettem van. Nagyon örülök, hogy időt szán rám, főleg úgy hogy koncerteznek és interjúkat adnak szinte megállás nélkül.

***

- Ez a reggel a világ legrosszabb napjának a kezdete. - futott át az agyamon, ahogy felébredtem és az ágyon ülve gondolkoztam. Pár perc bambulás után feltápászkodtam és a fürdőbe mentem, hogy egy kicsit rendbe szedjem magam és felfrissüljek. Mivel Kyle még nem kelt fel, benyitottam a szobájába, elhúztam a sötétítőt és odaléptem az ágyához.

- Kelj fel, mert tizenegyre készen kell hogy legyünk különben mehetünk gyalog. - mondtam,de nagyon nem hatotta meg, mert még mindig az oldalára fekve szunyókált, így nem volt más választásom, mint behozni egy pohár vizet és nyakon önteni a jég hideg folyadékkal. Mondanom sem kell, hogy utána gyorsabban kapkodtam a lábaimat, nehogy valami  miatt történjen egy kis baleset. Még csukott ajtón keresztül is hallottam szitkozódását bátyámnak, de ő nem akart felkelni. Újra a szobámba battyogtam, ahol a már tegnap este kikészített öltözetem várta, hogy magamra vegyem.

Még utoljára megigazítottam térdig érő fekete ruhám, egy pillantást vetettem arcomra, felhúztam magassarkú cipőmet, majd elindultam a lépcsőn lefelé. Odalent álldogált a három fiú öltönyben, rendezett külsővel és csak rám vártak. Amikor leértem gyorsan belepakoltam a telefonom, zsebkendőt és a kis papírom a táskámba, majd indulhattunk is. Az út alatt egy szót sem szólt senki, még a rádió sem adott ki hangot, így elég nyomasztó volt a hangulat, de egyikünk sem tudott volna mondani semmit. Körül-belül fél órával a temetés megkezdése előtt érkeztünk meg, ezért Kyle és én még el tudtunk búcsúzni tőlük személyesebb légkörben. Szerintem nem is kell mondanom, hogy ahogy megláttam hófehér, élettelen arcukat elkezdtek a könnyek potyogni a szememből, majd átölelve bátyám nyakát csakis arra tudtam gondoltam, hogy amikor néhány hete elmentek az üzleti útjukra telefonon tudtam tőlük elköszönni, hiszen én nem voltam otthon mikor elindultak és valljuk be a mobilon való beszélgetés még sem olyan, mint egy ölelés vagy egy puszi, amit ott abban a percben tudtam volna adni, mielőtt kiléptek volna a házból.

A család barátai, ismerősei és mindenki, aki fontos volt számunkra és számukra ott volt, hogy részvétet nyilvánítson. A pap beszélt, de tudtam, hogy amint végez én jövök. Igen én, mert egy utolsó összefoglaló beszédet kellett tartanom, ami valljuk be nem kis felelősség. Ezernyi gondolat cikázott a fejemben és meg annyi könny folyt már le arcomon és észre sem vettem, hogy a beszéd befejeződött és mindenki rám várt. Megtettem az első lépéseket, majd odaálltam az emelvényre és elővettem a kis papírfecnimet. Úgy éreztem ezt muszáj végrehajtanom, ám mikor felnéztem és több tucat könnyes vagy már kisírt szempárral találkoztam leblokkoltam.

- Én...én...mindent köszönök nektek és remélem, hogy jobb helyen vagytok már. Nagyon, de nagyon szeretlek titeket. - ennyit tudtam elmondani, majd sírva rohantam el mindenki elől. Csak mentem, míg végül a kapuban megálltam és leültem a hideg beton kerítésre, miközben patakokban folytak végig arcomon a könnyek. Nem tudom meddig ülhettem úgy ott zokogva, de nem sokkal később egy kéz érintette meg a vállam. Felnéztem az illetőre és egyből a nyakába borultam eláztatva ezzel a zakóját ingjével együtt. Végig simított hátamon, felemelte állam és lehelt egy apró csókot számra, majd így szólt:

- Gyere, vissza kell mennünk. - olyan lágy volt Niall hangja, mint a bársony. Bólintottam, összekulcsoltam kezeinket, majd vissza fele vettük az irányt. Innentől kezdve vagy egy zsebkendőbe törölgettem meg szemeimet vagy éppen a mellettem álló fiú vállát ölelve sírtam. Szerintem mindenkinek tragédia, ha elveszíti a szüleit, de én azt éreztem, mintha egy darabot téptek volna ki a szívemből. 

Vége volt, de mi négyen még ott maradtunk és néztük a toronymagasan álló virágok és koszorúk halmazát. Egyik oldalamon Niall mellette pedig Liam állt, míg a másikon Kyle. Megfogtam és megszorítottam bátyám kezét, hogy tudja itt vagyok mellette. Ő nem sírt, csak a szemei csillogtak a könnyektől, de erősnek mutatta magát, pedig én tudtam, hogy legbelül őt is felemészti ez a mérhetetlen fájdalom. Tettem reakciója képpen ő is ugyanezt csinálta, majd szabadjára engedte minden bánatát. Éreztem, hogy szüksége van valakire, aki megérti,ezért lábujjhegyre emelkedtem, át karoltam nyakát és megöleltem. 

- Ne aggódj, minden rendbe fog jönni. - suttogtam fülébe, majd még egyszer utoljára hátra pillantottam és elindultuk az autóhoz.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok! Most egy kicsit szomorúbb résszel jöttem, de remélem tetszett mindenkinek. Kérlek mondjátok el nekem, hogy mi a véleményetek vagy nyomjatok egy pipát, amivel tudatjátok velem a dolgok állását. Még így utolsó pár nap gyanánt élvezzétek ki a nyári szünetet, menjetek kirándulni, esetleg legyetek a barátaitokkal vagy egyszerűen pihenjetek, mert pontosan 6 nap és minden a feje tetejére áll.
Puszillak benneteket :Szandra