2013. október 31., csütörtök

Chapter 6.


Boldogan robogtam be a házba. Próbáltam nem nagy feltűnést kelteni, bár a kétnapos távollétem miatt elkerülhetetlen volt a fejmosás.
- Úristen te meg hol a bánatban mászkáltál?- ugrott a nyakamba Cara. Egy kicsit meglepett, hogy őt is itt találom, de nem bántam.
- Nem hallottuk a választ. - mondta apa szigorú tekintettel.
- Öhm egy közeli erdőben voltam eltévedtem és nem tudtam hazajönni.
- A telefont nem hülyeségből találták ki. - folytatta anya.
- Azt meg elhagytam.- muszáj volt nekik is ugyanazt füllentenem, mint Chris-nek.
- Ugye tudod, hogy most nagyon haragszunk rád és minimum 2 hét szobafogságot kapsz?- kérdezte újból anya.
- Igen- hajtottam le a fejem. Tudtam, hogy nem úszom meg sehogy sem, de legalább nem jöttek rá semmire. Még mindenkit megöleltem, majd a konyhába mentem, mert farkas éhes voltam. Elővettem mindenféle kaját és gyorsan megettem. Újból a nappaliba mentem, ahol mindenki ugyanúgy ült, ahogy otthagytam őket 5 perce. Nem különítettem nagy figyelmet rájuk, így felmentem a szobámba és lefürödtem. Nem sokkal később frissen, tiszta ruhában és vizes hajjal flangáltam fel-alá. Miután meguntam ezt a roppant fontos tevékenységem felnéztem pár közösségi oldalra és befeküdtem a pihe-puha ágyamba. Nem sokat aludtam az elmúlt napokban ezért hamar értem  jöttek az álommanók és elráncigáltak az álmok tengerébe.

Reggel ugyanazzal a jó kedvvel keltem fel, mint amilyen volt a tegnap. Felöltöztem egy laza itthoni ruhába és lementem a szüleimhez. Mivel ők el voltak foglalva az otthoni munkákkal és én jó kislány módjára nem akartam beleavatkozni, úgy döntöttem ma áthívom régen látott barátnőimet. Egy pici lelkizés és hatalmas hülyeségek között majd csak el leszünk.- gondoltam miközben a telefonom emeltem a fülemhez. Öhhmm helyesbítek emeltem volna, ha lett volna, de mivel nincs a vonalasat kellett használnom. Először tárcsáztam Britt-et. Ő pár csengés után felvette.
- Szióka! El tudsz jönni ma hozzánk? Csapunk egy csajos estét. - kérdeztem egyből.
- Szia! Persze hányra menjek?
- Mondjuk 6-ra. Az úgy jó?
- Oké akkor 6-kor találkozunk. Jah és ne feledd, ki leszel faggatva. Nah szia. - mire reagáltam volna már csak azt a förtelmes búgó hangot hallottam, ami azt jelentette, hogy kinyomott. Felhívtam Cara-t is és mivel neki sem volt egyéb dolga, így kezdetét vehette a készülődés. Elrendeztem a szobámban az alvó helyeket és az íróasztalomra pakoltam pár zacskó nasit és üdítőt is. Annyira siettem, hogy még volt egy órám az érkezésükig, ezért bekapcsoltam a TV-t és egy zene csatornán megálltam. Imádom a zenét főleg a pop-ot. Az összes számot végig dúdoltam vagy énekeltem, miközben twitteren lógtam. Épp hírek mentek a mai sztárvilágból, mikor hallottam, hogy valaki ráfeküdt a csengőre. Még mielőtt kiléptem a szobámból elkaptam egy mondatot.
Liam Payne kávéban úszott. - mondta a bemondónő, majd elkezdte bővebben kifejteni a cikk tartalmát, amit én már nem értettem. Nagyra tártam a bejárati ajtót és vártam, hogy barátnőim belépjenek, de helyette csak Kyle idegesítő mosolyát láttam.
- Kizártam magam bocsi. - ezzel el is tűnt a láthatárról. Épp be akartam csukni az ajtót, amikor megpillantottam Cara szőke loboncát. Amint oda értek hozzám köszöntöttem őket egy-egy öleléssel és feltessékeltem a szobámba mind a kettőjüket. Ledobták a cuccukat és elfoglalták a kiválasztott helyüket.
- Mi is történt veled? - kérdezte ezt a sablonos kérdést, amire én már többször is elmondtam a választ.
- Eltévedtem az erdőben.
- Ezt meséld be a 2 éve meghalt nagymamámnak. A szüleid talán bevették, de mi nem. - mondta szőke barátnőm. Ez a mondat egyszerre volt vicces is és aggasztó is. Sajnos már túl jól ismernek, egyszerűen képtelenség nekik hazudni.
- Emlékeztek Logan-re? - határozottan bólintottak, így elmeséltem nekik minden egyes kis részletet, hogy biztosan képben legyenek és megígértettem velük, hogy egy szót sem szólnak senkinek.
- Tudod mit nem értek, hogy hogyan jön a történetbe egy Liam nevű ember. - ráncolta össze a homlokát és értetlenkedett tovább Britt. Most jön a nagy kérdés, hogy elmondjam-e nekik a plázás esetet vagy inkább füllentsek megint valamit, amit nem biztos, hogy észrevesznek és elkönyvelhetem magamban azt, hogy jó színésznő vagyok vagy egyáltalán nem is kéne próbálkoznom a hazudozással.
-----------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok!! Így Halloween alkalmából meghoztam az új részt. Ennél a résznél nagyon jó kedvem volt és szerintem ez meg is látszik, de ilyennek is kell lennie. Ha tetszett a rész komizzatok, pipáljatok vagy iratkozzatok fel.
Puszi: Szandra.

2013. október 21., hétfő

Chapter 5.



Gyönyörű időnk van ebben a nagyon szép parkban. A madarak csicseregnek, a mókusok ugrándoznak a fák ágain és kis gyerekek játszanak a homokozó és a hinta környékén. Velem van a legfontosabb személy az életemben a barátom is, Logan. Várjunk egy percre mi az, hogy Logan? Hiszen most csak álmodom, ez nem lehet a valóság. Megpróbáltam kinyitni a szemem, de a tervem nem sikerül. Még egyszer neki leselkedtem. Megrebegtettem a szempilláimat, majd pislogtam párat és megcsináltam, kinyitottam a szememet. Körbe néztem, de a dohos falakon kívül nem láttam semmit. Ez nagyon aggasztott. Felidézném a tegnap estét, de nem nagyon tudom. Csak egyetlen egy dolog jut eszembe az, hogy hol vagyok és miért nem mentem el innen. Gyorsan fel akartam tápászkodni a hideg földről és elfutni csakhogy a lábam és kezem meg volt kötözve így esélyem sem volt a szabadulásra.
- Segítség. Hall engem valaki. Szabadítsanak ki. - kiabáltam hát, ha meghallja valaki a hangom. Pár perc múlva az ajtó nyílni kezdett és belépett rajta egy velem egykorú fiú. Az arcát még mindig nem láttam. Ahogy közeledett felém a kis ablakon beszűrődő fényben tisztán kivehetőek voltak a vonásai, amik örökre belevésődtek az eszembe. Egyre jobban közeledett és Én egyre jobban féltem. Amennyire csak tudtam hátráltam egészen addig, amíg a hátam bele nem ütközött a falba.
- Végre, hogy felébredtél. Hova menekülsz? Nem kell, tőlem félned nem csinálok veled semmit. Még. - tette hozzá az utolsó szót kicsit halkabban, de sajnos meghallottam és tudtam mire képes ez az elmebeteg ember.
- Mit akarsz tőlem? Mit követtem el ellened? Amúgy is honnan tudtad, hogy ott vagyok? Egy fontos személlyel lett volna találkozóm. Miért akarod meg keseríteni az életem?- vágtam a fejéhez a tömérdek kérdésem.
- Haha, akkor én fontos személy vagyok még neked? Nem is tudtam. Amúgy ahogy írtam szeretnék bocsánatot kérni és újra kezdeni mindent.-persze miután szakítottam vele hónapokig azt hallgattam,hogy 'Fogadj vissza', 'Bocsáss meg' és az ehhez hasonló álszent dumákat.

- Mi van? Te írtad azt a levelet és így akarsz bocsánatot kérni, azért, hogy megcsaltál azzal a lotyóval? Szerinted ezek után, hogy bezártál ide és megkötöztél megbocsájtok neked?
- Remélem, különben durvább eszközökhöz kell folyamodnom.
- Akkor sem érdekelnél, ha térden állva könyörögnél, és most azonnal engedj el nem vagyok holmi rabszolga, akit fogva tarthatsz. - kiabáltam rá Ő csak sóhajtott egyet és elindult felém.
- Te akartad. - kaján vigyorral az arcán, megragadta a karom és felrántott a földről. Ajkaimra tapasztotta undorító száját és erőszakkal megcsókolt. Hányni tudtam volna tőle. Amint távolabb kerültem tőle próbáltam kiszabadulni erős szorításából, de nem sikerült. Ahogy megmozdultam még jobban szorított magához. Innen már nem volt visszaút. Tűrtem, ahogy kezei egyre lejjebb csúsztak, majd kis idő múlva fenekembe markolt.


 Reggel mikor felébredtem nem tudtam eldönteni, hogy álmodtam vagy tényleg meg történt a tegnap este. Újra körül néztem ebben a mocskos szobában, de semmi különöset nem vettem észre. Magamon is végig vezettem tekintetem és kissé szörnyülködve néztem a ruhámon végig, amit már csak pár szál cérna és a lélek tartott össze. Legnagyobb örömömre a kezeim és a lábaim szabadok voltak így gondoltam az utam is szabad. Halkan elosontam az ajtóig, hogy semmi feltűnést ne keltsek. Amint odaértem megragadtam a kilincset és teljes erőmet összeszedve megrántottam. Ennek hatására a kilincs a kezembe maradt. Magam szitkozódtam pár sort és újabb kiutat kerestem. A szoba másik felében volt egy kis ablak, amin talán kiférek. Odamentem az ablakhoz és kinyitottam. Mivel nyitva volt gyorsan átbújtam rajta és körülnéztem.

-Mégis hova az Isten háta mögé hozott ez az állat-gondoltam magamba. Mindenhol fák, bokrok és a lehullott falevelek voltak. Valamiféle mocorgást hallottam ezért egyenes el kezdtem futni az erdő sűrűjébe. Kb. 10 perc erőteljes futás után nem bírtam tovább és megálltam egy fa törzsénél. Most a szokásosnál is éberebben figyeltem minden egyes neszt, hangot roppanást és zörrenést. Ahogy kipihentem magam újra útnak indultam majd nem sokkal később az autók hangjára lettem figyelmes. Rákapcsoltam egy kicsit és a hangot követtem. Még sohasem örültem ennyire egy kocsinak, sem mint most. Gyorsan felvettem a stoppolós pózt és kiálltam az útszélére. Számtalan autó elhaladt mellettem mire egy elkezdett lassítani és megállt. Sötétített ablakain semmit sem láttam.
- Jó napot! Merre felé megy?- kérdeztem meg illedelmesen az idegentől, bár mondjuk nekem mindegy volt hova megyek csak messze innen.
- Szia, Londonba. Elvigyelek ?
- Igen azt megköszönném. - Mondtam és gyorsan bepattantam az anyósülésre.
- Hogy hívnak?- kérdezte tőlem
-Amanda vagyok és Ön? - kérdeztem Én is vissza.
- Ugyan már nem vagyok annyira öreg, hogy magázódjunk. A barátaim csak Chris-nek hívnak.
- Értem.
-Mi járatban erre felé Amanda?
- csak eltévedtem az erdőben. - füllentettem egy kicsit. Mégsem mondhatom azt, hogy a volt pasim elrabolt és megerőszakolt az erdő közepén lévő viskóban. Még beszélgettünk egy kicsit és megtudtam, hogy 26 éves pedig sokkal idősebbnek nézett ki, legalább 30-35-nek. Ez alatt a röpke háromnegyed óra alatt olyan nagyon sok mindent nem tudtunk meg egymásról. Amikor már láttam az ismerős várost elkértem a telefonszámát és mondtam neki, hogy majd felhívom. Ne nézzetek hülyének, de egész kedves volt velem és úgy gondolom jó barátok lehetünk majd egy kis idő múlva plusz meg kell neki valahogy hálálnom a fuvart. Szerintem egy kávé keretében megbeséljük. Az utolsó kanyart is bevettem és innentől már futva mentem a házunkig.  A kis járdán keresztül az ajtóhoz siettem és boldogan rontottam be a házba. Otthon édes otthon.

2013. október 9., szerda

Chapter 4.





Teltek a napok. Mire feleszméltem szerda volt. Egyrészt az utolsó tanítási nap a suliban, másrészt pedig ma este találkozom L-el. Meg mondom őszintén nekem csak egy név jut eszembe ezzel a betűvel kapcsolatban az pedig Liam. Tudásom szerint nincs másik olyan ember akinek ’L’ betűvel kezdődne a neve és még ismerem is. Szorgosan pakoltam a könyveket a táskámba és rohantam le a lépcsőn mivel késésben voltam. Még gyorsan befutottam a konyhába a reggelimért és elköszöntem mindenkitől egy-egy puszival vagy  a bátyám esetében egy öleléssel és már szaladtam is a suli felé. - Még jó, hogy 10 percre lakunk a sulitól. - gondoltam magamban. Befordultam az utolsó sarkon is és egy-kettőre az iskola kapujában találtam magam. Elmotyogtam egy gyors ’Jó reggelt’-et a portásnak mikor beléptem az ajtón és a termünkhöz mentem. Kopogás nélkül benyitottam mire tudatosult bennem, hogy a tanárom már javában tartja az órát.
- Amanda McCourtney mivel magyarázza a majdnem 10 perces késését?- kérdezte mérgesen a nyelvtan tanárom.
- Elaludtam tanárnő. Sajnálom. – válaszoltam és próbáltam olyan bűnbánó fejet vágni amilyet csak tudtam, nehogy most kelljen elmennem az igazgatóiba.
- Szerencséje van, hogy ez az utolsó nap különben ment volna az igazgatóhoz. Üljön le!- parancsolt rám. A helyemhez siettem majd leültem barátnőm mellé. Az óra további részében meghúzódtam és bújtam a könyvem. Amint meghallottam a csengőt és a tanár is elhagyta a termet felsóhajtottam.
- Mi volt ez a késés Amy?- kérdezte az egyik fiú.
- Nem tudom nem szólt a telefonom ébresztője reggel. - válaszoltam és itt be is fejeztük a beszélgetést. A nap további része zökkenő mentesen ment. Szerencsémre. 2-kor az utolsó órámról is kicsengettek. Minden cuccom belepakoltam a táskámba és indultam volna haza, ha valaki nem fogja meg a vállam.
- Mi van veled? Napok óta egy szót sem szólsz hozzánk. Olyan furcsa vagy mióta a plázában nekimentél annak a gyereknek. - mondta Cara miközben Britt helyeslően bólogatott.  
- Jaj, istenem nagyon sajnálom, de nagyon sok dolgom van és, hogy érted, hogy furcsa vagyok?-füllentettem egy kicsit. Mostanában nagyon sokat gondolkozok el értelmes és értelmetlen dolgokon is.
- Ha kérdezek, valamit nem is figyelsz, vagy csak bólogatsz. Órán is mondtam valamit, de mintha a falnak beszéltem volna. - tényleg kérdezett valamit nem is emlékszem rá. –gondolkoztam.
- Én tényleg sajnálom, és kérlek, ne haragudjatok rám, de mennem kell. -Ezzel ott hagytam őket. Nem vettem észre, hogy meg változtam volna. Vagy mégis? Na mindegy. Amint hazaértem elkezdtem készülődni.  A szobám sarkába hajítottam a táskám és bementem a fürdőszobába. Levetkőztem és a használt ruhám a szennyes tartó kosárba raktam. Engedtem a kádba forró vizet majd elmerültem a habok között.  Amint elegendő víz lett elzártam a csapot. Nagyon belemerülhettem a gondolkodásomba, ugyanis amikor felébredtem majdnem megfagytam. Gyorsan nyomtam a tenyerembe a kedvenc tusfürdőmből és bekentem vele a testem minden porcikáját majd lemostam magamról. Ugyan ezt megcsináltam a hajammal, azzal ellentétben, hogy most sampont raktam a kezembe majd jól beledörzsöltem barna hajamba. Leöblítettem és kiléptem a kádból. Megfogtam a törölközőm magam köré tekertem és kihúztam a dugót. Amíg lefolyott a víz, addig teljesen szárazra töröltem a bőröm.  A hajam szerencsére gyorsan megszárad így csak párszor kellett át dörzsölni majd 5 perc szárítás után teljesen vízmentes volt. Még kimostam a kádból a megmaradt habot és kiléptem az ajtón. Elsétáltam a szekrényemhez és beálltam elé majd megpróbáltam valami viselhető kicsit melegebb ruhát kirángatni. Sajnos nem nagyon tudok rendet tartania a szekrényemben. Egyszer összepakolom, egy hétig talán normálisan néz ki és utána ugyanolyan, mint az előtt. Inkább nem is szenvedek vele. Bár összepakoltam volna, mert ennek a következménye az lett, hogy a kupacba pakolt cuccaim kidőltek egyenesen rám.  Mondhatom szép látványt lehetett. Különösebb képpen most nem foglalkoztam most azzal, hogy hogyan rakom vissza őket, inkább összeszedtem a kiválasztott darabokat és magamra kapkodtam.
 


Nem sminkeltem csak fújtam magamra a Cher Lloyd parfümömből. Előkerestem a telefonom majd zsebre vágtam a készüléket és némi pénzt is vittem magammal. Felhúztam kedvenc tornacipőm és belebújtam a pulcsimba és indulásra készen voltam.  Még ránéztem az órára, ami 7:26-ot mutatott.  Hívtam egy taxit. Miután ki mentem a bejárati ajtón gondosan bezártam és elindultam a járda felé. Pár perc múlva egy kisebb fényáradatra lettem figyelmes, és ahogy közeledett rájöttem, hogy ez az Én fuvarom lesz. Amint megállt előttem beugrottam az autóba és bediktáltam a pontos címet. 8 óra előtt egy-két perccel érkeztem meg a megbeszélt helyre. Csak vártam, vártam és vártam, de nem jött így fél óra múlva úgy döntöttem,hogy veszek egy kávét és haza sétálok. Az italom viszonylag hamar megkaptam ezért kifelé vettem az irányt. A meleg végig járta a torkom miközben kicsiket kortyoltam a forró koffein bombából. Útközben át kellett mennem egy sötét sikátoron. Ilyenkor nagyon félelmetes így kicsit jobban siettem. Már majdnem kiértem a végére mikor valaki megfogta a csuklóm.
- Szia. Sajnálom, hogy késtem nagy volt a forgalom a városban. - mondta. Az arcát nem láttam, de a hangját ezer közül felismertem volna és ez nem Liam-é volt…
-------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok meg is érkezett a következő rész.. Ehhez nem fűzök túl sok mindent úgyhogy remélem tetszett. Komikat és pipákat szivesen fogadok..
Puszi: Szandra