2014. december 18., csütörtök

Chapter 21.

/Amanda szemszöge/


Reggel kicsit korán keltem fel, pontosabban hét óra előtt néhány perccel. Sikerült megfordulnom az ágyon, hogy le ne essek, mert teljesen a szélén helyezkedtem el, így pár centiméter választott el attól, hogy a földön kössek ki. Felültem, majd fejemet egy kicsit oldalra billentve figyeltem a mellettem alvó fiút. Szinte teljesen szétterülve feküdt az ágyamon, az arcát belefúrva a párnába szuszogott. A takaró lecsúszott róla ezzel kivillantva izmos vállait, karjait, amikkel a kis párnámat ölelte magához, mintha az egy kis védelmet adna neki. Illata bódítóan hatott rám, ahogy keveredett a parfümje a tiszta levegővel, úgy terítette be az egész szobámat, egy négyzetmétert sem kihagyva. Bámultam, ahogyan édesen alszik néha-néha felhorkantva a paplanom alá bújva. Felálltam előző helyzetemből és a szekrényem felé mentem. Előhúztam egy fekete nadrágot, egy csíkos pólót, majd a pizsamám levétele után felvettem minden ruhadarabot. Megfésültem a kissé gubancos hajamat és egy laza lófarokba kötöttem. Kimentem a szobámból és a konyhába lépkedtem, ahol neki láttam a reggelinek. Próbáltam a lehető legkevesebbet zörögni a tányérokkal és az evőeszközökkel, de egy minimális hangja mégis volt. Megkerestem a szekrényben a kenyérpirítót, majd bedugva a konektorba hagytam, hogy megsüsse a benne lévő kenyérszeleteket. Addig amíg azok pirultak, kivettem a hűtőből a vajat, szalámit, illetve zöldségeket. Egy kisebb tányérra pakoltam néhány darabot a felvágottból és felszeleteltem egy kis paprikát, uborkát mellé. A sütő egy csapódással jelezte, hogy elkészült az első adag. Tettem be még egy körre valót és ezt ismételgettem, amíg megfelelő mennyiség nem került az asztalra. Két bögrét helyeztem a pultra és a forró vizet - amit a várakozás idején raktam fel melegedni - beleöntöttem. Mindegyikbe lógattam egy-egy filtert, illetve tettem bele még mézet és citromlevet is, hogy teljesen jó íze legyen a teánknak. Hirtelen két kart éreztem a csípőmön, majd megfordulva Liam arcával találtam szembe magam. Adtam egy apró puszit az arcára, egy kicsit eltoltam magamtól, hogy vidszafordulva meg tudjam fogni a két poharat. Az egyiket belenyomtam Liam kezébe a másikat magamnál tartottam és leültem az egyik székre, majd velem szembe helyet foglalt az előbb említett személy is. Elkezdtük enni a pirítóst, miközben néma csend uralkodott, csak az hallatszott, ahogy egy-egy falatot leharapva a ropogósra sülr rész összetörött a fogaink között. 

- Ugye tudod, hogy ezt nem mondhatjuk el senkinek?- Szólaltam meg, miután lenyeltem az utolsó darabokat.

- Most már igen.

- Mi az, hogy most már igen? Tudhattad volna, hogy erről egy árva szót sem szólhatunk.

- De miért? Ezt nem értem.

- Egyrészt, mert nem hiszem, hogy azzal szeretnéd kezdeni a napot, hogy a címlapokon szereplünk egy olyan címmel, ami mindent tönkre tehet, másrészt még Niall-lel nem is beszéltem kettőnkről, harmadrészt még nem állok készen egy új kapcsolatra. Arról lehet szó, hogy néha találkozunk, de nem szeretnék csalódni senkiben. Meg aztán nem hiszem, hogy szükséged van egy ilyen elfuserált lányra, mint amilyen én vagyok. 

- Egy nem vagy elfuserált, kettő megértelek, de várni fogok.

- Ahogy gondolod, de jelen pillanatban össze vagyok kicsit zavarodva és emiatt nem biztos, hogy tiszta fejjel tudok gondolkodni.

- Nem baj, ez egy szar érzés, de hidd el tudni fogod mi lesz a jó. - Néha meglepődök milyen bölcs is tud lenni, ha nagyon akar.

Leszedtem az asztalról mindent, majd gyorsan elmosogattam az összes evőeszközt, poharat és tányért, a megmaradt ételt pedig gondosan becsomagoltam és visszaraktam a hűtőszekrénybe. 

- Mi lenne, ha elmennénk venni néhány dolgot és áthívnánk a többieket? - Kérdeztem hirtelen jött ötletemtől vezérelve

- Biztos vagy benne.

- Igen.

- Akkor felőlem mehetünk. - Abban a pillanatban fel is pattant és a kabátja felé ment, de nekem még össze kellett szednem néhány dolgot. Amint végeztem én is felvettem a bőrdzsekimet, majd bezártam az ajtót és elindultunk az egyik nagy áruház irányába. A sétálás, a vásárlás közben, illetve a haza fele vezető úton nagyon sokat beszélgettünk. Szinte mindenféle téma előjött a legcikibb pillanattól kezdve a legszomorúbbig és mesélt nekem a koncertekről is, ami a beszámolója alapján nagyon érdekesnek tűnt és megígérte, hogy egyszer elmehetek velük a turné valamelyik állomására is. Még azt is megtudtam, hogy miután mi is Londonba költöztünk a szülei visszamentek Wolverhampton-ba, mert nem érezték az otthonuknak a fővárost. Néha elgondolkozom, hogy mi lett volna, ha maradunk, mi lett volna, ha nem hagyjuk ott a szülővárosomat. Én mindig is az otthonomnak tekintettem azt a várost és sehol máshol nem volt olyan, mint ott. Itt is szeretek lakni, de nem igazán érzem azt a varázst. Bár az idő múlásával már beletörődtem, hogy itt fogunk élni és kezdtem megszokni az idegen környezetet, egész jól érzem magam. 

- Min gondolkozol annyira? - jött a kérdés a mellettem állótól, amit először nem is értettem, de amint visszakérdeztem már tudtam is válaszolni.

- Hogy már nagyon régen voltam Wolverhampton-ban és most, hogy mondtad kicsit hiányzik.

- Nekem is szokott, főleg akkor, amikor turnén vagyok. Néha jó ott lenni a szüleimmel vagy kiülni a hintába, és csak ott lenni nem törődni semmivel.

- Meg van még a régi hinta?

- Igen, majdnem minden ugyanolyan, mint amilyen volt. - válaszolta, mire felcsillantak a szemeim. Emlékszem suli után mindig ott voltunk és beszélgettünk vagy hülyéskedtünk. Akkoriban még nem számított semmi, csak a jelen és emlékszem, hogy az hihetetlen jó volt.


- Küldesz egy körüzenetet, hogy jöjjön át mindenki. - Nyitottam ki a bejárati ajtót, hiszen megérkeztünk a házhoz.

- Aha, de nincs meg a lányok telefonszáma.

- Itt az enyém, írj erről. - Adtam oda a készüléket, miután mindent leraktunk a konyha asztalra. Amíg Liam bepötyögte azt a néhány szót felmentem a szobámba, hogy átöltözzek, de amint megláttam milyen felfordulás van, rendbe szedtem a helyiséget és ezután cseréltem ki a ruháimat.

- Már nem azért, de anyukád nem tanított meg összerakodni? - kérdeztem viccelődve tőle - Amúgy kik jönnek? 

- Cara és Loius valahova elmentek, ezért ők nem lesznek itt, de elvileg a többiek igen.

- Fantasztikus akkor csak 6 főre kell főznünk. - Mondtam, majd nekiláttam a csomagok kipakolásának. Kicsit sajnáltam, hogy nem lesz itt mindenki, de ez van, nem kötelezhetem, hogy már pedig itt a helyük. Elővettem minden hozzávalót, illetve néhány fém tálat, hogy elő tudjam készíteni az összes alapanyagot.

Már csak az utolsó simításokat és az ízesítést végeztem, amikor megcsörrent a csengő. Megkértem Liam-et, hogy nyissa ki az ajtót, hiszen nem akartam, hogy leégjen az étel, amivel elég sokat szenvedtem a nap folyamán. Meglepődve fogadták, hogy nem én nyitottam ajtót, de nem firtatták nagyon a dolgot, szóval nem volt semmi komoly. Felakasztották a kabátjaikat vagy a pulóverjüket, majd a cipőket is szépen sorrendbe rakva az előtérben hagyták. Mire beértek a nappaliba, már a poharakat tettem le a dohányzóasztalra, melléjük pedig üdítőt helyeztem, hogy ne kelljen minden egyes percben a konyhába rohangálni ezek miatt. Egyesével köszöntöttem mindenkit, majd helyet foglalva a kanapén és a székeken elkezdtünk beszélgetni. Észrevettem, hogy Niall kicsit feszengett és szótlanabb is volt, mint szokott lenni, ezért Jeleztem neki, hogy kövessen, úgyis van egy kis mondanivalóm számára. A konyhában kötöttünk ki, ahol a pultnak támaszkodva, kérdőn néztem rá. Sűrűn pislogott vissza rám, ezért kénytelen voltam én lépni.

- Nagyot hibáztál és nem tudom, hogy most mit kéne tennem.

- Tudom, de nagyon sajnálom. Esküszöm, hogy csak egyszeri alkalom volt, kérlek bocsáss meg és bízz bennem. - kérlelt, de nem tudtam hinni neki, hiszen ha egyszer előfordul nincs kizárva, hogy többször nem fog.

- Elfogadom a bocsánat kérésed, de nem tudok benned bízni. Egyrészt nem felejtek olyan könnyen, másodszor pedig, ha tényleg szeretsz, akkor küzdesz a bizalmamért, most csak a barátságom tudom felajánlani.

- De miért nem hiszel nekem, tényleg ez volt az első és az utolsó alkalom.

- Mert elég sok emberben csalódtam, ahhoz hogy tudjam mikor mit kell tenni és szerintem te sem örülnél annak, ha mondjuk megcsókolnám az ellenségedet vagy lefeküdnék valakivel. - hirtelen egy alak tűnt fel a konyha ajtajában, mire néma csend lett. Szaporán pislogott felém Liam, míg Niall, bár próbálta leplezni, dühös volt, bántotta, hogy nem engedek neki, de mégis csak Amber-rel nyalakodtak és nem úgy látszott, mint akit erőszakkal tartanak ott. Az imént említett személy se szó, se beszéd elviharzott ezzel ott hagyva engem Liam-mel együtt. Őszintén megmondom, hogy nem ilyennek ismertem meg.

- Mit mondtál neki?

- Semmit, csak azt, hogy egyenlőre nem tudom folytatni vele, és hogy legyünk barátok.

- De hallottam azt, hogy " te sem örülnél annak, ha mondjuk megcsókolnám az ellenségedet vagy lefeküdnék valakivel".

- Az csak egy hasonlat volt, semmi komoly, nyugodj meg.

- Nem idegeskedem miatta, csak te mondtad, hogy nem szólhatunk róla senkinek sem egy szót sem. - Úgy látszik - bár lehet én voltam kicsit félreérthető - némileg összezavarodott, de sikerült gyorsan tisztáznom mindent, így vissza tudtunk menni a nappaliba, ahol egy pillanatra megszakadt a csevegés, ahogy beléptünk, de aztán minden folytatódott tovább.


Az ebéd vagy inkább vacsora - hiszen öt órakor már nem éppen ebédidő van - egész jól sikerült. Persze a főtéma Niall és én voltunk, mert Harry, Brit és Zayn nem igazán tudott semmiről, csak arról, hogy mi volt tegnap a bálon, és hogy szakítottunk, amit nyíltan nem mondtunk ki, de én úgy vélem, hogy most ahogy "megbeszéltük" már biztos.

- Na, mondjátok ti, hogy jöttetek össze? - biccentettem Zayn-ék felé, hogy ne csak én legyek a középpontban, hanem hogy valaki más is ki tudjon bontakozni nekünk.

- Igazából semmi különleges nem volt. Amikor nálatok aludtunk korábban keltünk fel, mint mindenki más és elkezdtünk beszélgetni, hiszen nem sokat tudtunk egymásról vagyis én tudtam néhány dolgot, de sokkal jobb, ha az emberrel személyesen ismerkedsz meg és nem valami forrásból, ami a legtöbbször még hazugságokat is ír. Aztán néhány nap múlva felhívott, hogy menjünk el moziba megnézni egy filmet. Ez után még párszor találkoztunk és miután meggyőződtünk arról, hogy ugyanazt érezzük, összejöttünk. Nagyjából ennyi. - Fejezte be mondandóját Brit, majd Zayn-re pillantott, hogy mindent elmondott-e. A pár férfi tagja aprót bólintott, miszerint a lényeget elmondta nekünk a barátnőm. végülis teljes mértékben úgy viselkednek, mint a normális emberek és ez a történet is teljesen rájuk vall. Egyszerű, de romantikus, ez az a két szó, amivel össze tudnám foglalni a kapcsolatukat és annak kezdetét.

2014. november 30., vasárnap

Chapter 20.



/Amanda szemszöge/

Éles fájdalom nyilalt bele a tarkómba, majd valaki kicsit erőteljesebben megrázta a vállam. Kezdtem magamhoz térni, résnyire nyitottam szemeimet, hiszen eléggé bántotta a szemeimet a hirtelen jött fényáradat. Egy alak rajzolódott körbe, majd amint kicsit tisztulni kezdett a látásom Liam-et pillantottam, ahogyan aggódva néz le rám. Még mindig a földön feküdtem és a báli ruhám volt rajtam, így arra következtettem, hogy még mindig az iskola lány mosdójában vagyunk. Megpróbálkoztam felülni a hideg csempén, majd felállni, de nem igazán sikerült.

- Mi történt? - kérdeztem egyből, ahogy egy kis segítséggel a falnak döntöttem a hátam.

- Nem tudom. Miután írtad az üzenetet nem jöttél, pedig pár perc el is telt, így elkezdtelek megkeresni téged, aztán elértem a mosdókhoz és ahogy benyomtam ehhez a helyiséghez tartozó  ajtót, megláttalak a földön fekve és ezután meg már te is tudod. - válaszolt kérdésemre, majd fejemhez kaptam, hiszen ott éreztem a fájdalmat, de nem volt különösebb elváltozás, pedig eléggé kellemetlen érzés volt.

- Segítesz felállni? - kérdeztem meg kedvesen, kérésemre pedig gyorsan felugrott, megfogta a karomat és a derekamat, aztán felhúzott a már-már jéghideg padlóról. Újra megmostam az arcom, hogy ne legyek nagyon sápadt, majd elindultunk visszafelé. Nem vártam sokat hiszen nem éreztem magam sem rosszul és úgy gondoltam, hogy a mozgással sem lesz semmi problémám. Azon a kis folyosódarabon Liam számtalanszor megkérdezte, hogy jól vagyok-e, de én ugyanannyiszor mondtam neki, hogy "igen". Ahogy beléptünk az ajtón szemeimmel a többieket kerestem, akiket sikeresen megtaláltam egy eldugottabb kis asztalnál a tornaterem másik végében. A társaságunkhoz érve majdnem mindenkit fel véltem fedezni kivéve Niall-t. Ezt szóvá is tettem, ám mindenki egyhangúan mondta, hogy fogalma sincs arról merre lehet. Körbe szerettem volna nézni, de mindig megakadályozta valaki azzal, hogy odajött köszönni, mert még nem volt rá alkalma vagy éppen a mi társaságunk kezdett el beszélni valami roppant fontos témáról. Üres tekintettel bámultam, de persze nem annyira feltűnően, hogy a többieknek ne legyen feltűnő, hogy nem is figyelek arra, amit mondanak. Egyszer csak azt vettem észre, hogy majdnem mindenki egyszerre kapta oda a színpad előtti kis térre a szemét, amit persze próbáltak leplezni, ám én mégis kiszúrtam. Úgy látszott, hogy nagyon érdekesnek bizonyulnak az események, így én is el akartam fordítani a fejemet, de Louis hangja megakadályozta.

- Én a helyedben nem néznék oda. - tanácsolta. Gondoltam nem lehet annyira eget rengetően borzasztó dolog, hogy én ne lássam, de pár másodperc múlva megbántam tettemet. Az nem elég, hogy első csapásként Amber szinte ugyanolyan ruhában volt, mint én - egyedül csak a színe volt más árnyalatú, minden más stimmelt - aztán, hogy 'elájultam' a mosdóban, nem, nekem még szenvednem kellett a látottak miatt is, ugyanis az előbb említett személy éppen Niall nyakába borulva táncolt, ami magában nem lenne rossz, ha mondjuk ő lenne a barátnője, de én vagyok, szóval gyorsan felálltam és közelíteni kezdtem feléjük. Az események gyorsan követték egymást, én pedig azt vettem észre, hogy a sós könnycseppek marják a szememet, majd szaporán gurulnak végig az arcomon, a torkomban pedig hatalmas gombóc keletkezik, amitől köpni - nyelni nem tudtam.

- Ez mégis mi? - kérdeztem elhalkuló hangon, mire gyorsan szétrebbentek - ezzel megszakítva csókjukat - és ártatlan arccal pillantottak felém.

- Azt kérdeztem, hogy mi ez? - ismételtem meg magam már normálisabb hangnemben, amire néhányan felkapták a fejüket, de nem foglalkoztak vele csak arrébb álltak és folytatták a bulizást. Először Niall - höz fordultam oda a válaszra várva, kinek arcába szökött a vér és olyan piros lett, mint egy paradicsom. Hebegett - habogott valami teljesen értelmet szöveget arról, hogy sajnálja és mellette még bűnbánó tekintettel figyelt engem vagyis inkább a reakciómat, amit egyenlőre nem akartam ismertetni, így a 'bűntárs' felé kaptam íriszeimet.

- Ugyan kérlek, csak nem azt hitted, hogy egy ilyen semmirekellő, árva kis csitri fog kelleni neki - mutatott Niall irányába - akit senki se szeret, a háta mögött kibeszél és sajnáltat. - olyan kacajt hallatott ezután, amit garantálok, hogy még az ördög is megirigyelt volna, ám szavai fájdalmasan csapódtak rajtam, hiszen teljesen igaza volt, nem volt senkim csak a barátaim és a bátyám, meg a távolabbi rokonok, akiket nagy valószínűséggel nem érdekelt, hogy mi van velünk, mármint velem és Kyle-lal.

Arra a döntésre jutottam, hogy nem hallgatom tovább a sértéseket, meg amúgy is elment a kedvem az egész báltól, így inkább ott hagyta a fenébe mindent. Elmentem a termünkbe, amit ruhatárnak használtunk aznap, és ahova az érkezésünkkor letettem a kabátom és a táskám. ( Folyamatos megfigyelés volt az egyik tanár által, így mertem ott hagyni mindenem.) Felkaptam a cuccaimat és már kint is találtam magam a már sötétedő égbolt alatt. Este felé kezdte eléggé csípni a hideg a bőrömet, pedig aztán tél sem volt, bár itt Londonban nagyon kevésszer van napsütés, szóval annyira nem lepett meg, csak kellemetlen volt. Az arcomon végig gördülő könnycseppeket a levegő odaszárította bőrömre, ám amint megszáradt jött egy másik cseppecske, ami újra benedvesítette a felületet.

Gyorsan kapkodtam a lábaimat, hiszen egyetlen egy vékony kis kabát volt nálam, azon pedig szinte átsüvített a szél azt az érzést keltve bennem, hogy nincs rajtam semmi csak a pánt nélküli, fodros ruhám. Még a kapuban előhalásztam a kulcsaimat a táskámból, majd a zárba helyeztem a megfelelőt, elfordítottam benne és kinyitottam az ajtót. A házban csend uralkodott, ami számomra nagyon nyomasztó volt. Bátyámat nem találtam sehol sem, így gyanítottam, hogy vagy sokáig leltároz vagy a barátnőjénél van. Felmentem a lépcsőn egyenesen be a szobámba, ahol ledobtam az összes cuccomat az ágyra, majd én is követtem őket. A hátamat neki támasztottam az ágytámlának a térdeimet magamhoz öleltem - már amennyire tudtam a szoknyától - és elgondolkodtam. Tevékenységem közepette a sírás határán voltam, minden elhomályosodott körülöttem és az a gombóc is újra megjelent a torkomban úgy, mint a suliban. Eltöprengtem újból azon, amit Amber mondott nekem, és rájöttem, hogy teljes mértékben igaza volt. Mégis mit hittem, hogy egy ilyen szerencsétlen lány, mint én tetszeni fog egy olyan fiúnak, mint ő. Teljesen nevetségessé tettem magam.

Valahogyan felkeltem a paplanról és elkezdtem lecipzárazni a ruhát, majd amint sikerült be vonszoltam magam a fürdőszobába, megnyitottam a csapot a kád felett, beállítottam a megfelelő hőfokot és hagytam, hogy felhabosodjon a habfürdő, amit nemrég folyattam bele a csobogó vízbe. Amikor jónak láttam a mennyiséget, elzártam a csapot, megszabadultam a felesleges ruhadaraboktól és beleléptem a gőzölgő folyadékba. Először nagyon égetett, de az idő múlásával bőröm kezdte átvenni ezt a melegséget és már-már kellemes volt, ahogy a nemrégiben átfagyott testem, visszanyerte általános vagy egy kicsivel magasabb hőmérsékletét. Fantasztikusan éreztem abban a percben magamat, nem gondoltam semmire és senkire, csakis én léteztem.
A víz kezdett kihűlni, így muszáj volt kiszállnom belőle, hiszen nem szerettem volna tüdőgyulladást kapni. Letöröltem a cseppeket testem felszínéről, majd a hajam végét is átdörzsöltem, mert egy kicsikét belelógott a vízbe, így eléggé benedvesedett. A törölközőt magamra tekertem és kimentem a fürdőből. Ahogy kiléptem a pára is kiszökött a helyiségből, így alig láttam valamit.

- Azt hittem, hogy már soha sem jössz ki. - szólalt meg egy mély, férfias hang az ágyamtól, aminek tulajdonosát azonnal be tudtam azonosítani, de eleinte annyira megijedtem, hogy sikerült levernem valamit a szekrényemről, ami szerencsére nem törött össze, csak nagyot koppant. Lehajoltam érte, majd visszahelyeztem az eredeti helyére.

- Liam, mégis mi a bánatot keresel itt? - kérdeztem meglepettséggel a hangomban, aztán rájöttem, hogy még mindig csak egy szál törölköző takarja a testemet. - Várj, felveszek valamit és mondhatod. 
- fojtottam belé a szót és máris kikaptam egy fehérneműt egy rövid nadrágot és egy combközépig érő pólót a szekrényből, amit kizárólag alváshoz hordok.

- Hát gondoltam megnézem, hogy jól vagy-e, mert egy szó nélkül elfutottál.

- Oké ezt értem és hol jöttél be?

- Az ajtón, nem volt bezárva és hiába kopogtam nem jött válasz. - mondta, amíg én leültem mellé az ágyra törökülésbe, fejemet pedig egy kicsit lehajtva tartottam, hogy ne kelljen felnéznem rá.

- Mond, jól vagy?

- Hát, ami azt illeti már jobban vagyok, de egy kicsit fáj, hogy ezt tette vagyis tették velem. Niall-ről azt hittem, hogy nem ilyen, de úgy látszik tévedtem, Amber meg csak hozza a formáját, bár szerintem most túl messzire ment. Nem tudom mit csináljak, szerinted?

- Nem tudom, ezt neked kell el döntened, hogy a szívedre hallgatsz-e vagy az eszedre.  - elgondolkodtatott az ,amit mondott. Ha az eszemre hagyatkozok, akkor nem bízom benne, ami szerintem nagyon fontos egy kapcsolatban, de ha viszont szívemre, akkor nem tudom, hogy mi legyen. Össze vagyok zavarodva, nem vagyok biztos az érzéseimben és nem akarok megbántani senkit sem, egyszerűen nem értem, hogy miért nekem kell meghoznom a nehéz döntéseket, jó mondjuk most nem mondhatom akárkinek, hogy válasszon, de akkor is. Ez egy nagyon reménytelen helyzet.

Liam a fülem mögé tűrt egy kósza tincset, majd mélyen a szemembe nézett, kezét az arcomon pihentetve. Úgy éreztem, hogy rá számíthatok mindenben, illetve teljes mértékben megbízhatok benne, mert mellettem áll bármiben akármi is legyen az. Íriszeit még mindig az enyéimbe fúrta, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve magához húzott és elkezdett csikizni. Alatta feküdtem az ágyon, amíg ő folytatta az eddigi tevékenységét vagyis szinte halálra kínzott, hiszen tudta, hogy ez a gyengepontom, mert már kisebb korunkban is mindig ezzel 'szórakoztatott', ha egy kicsit is szomorú voltam. Folytak a könnyeim a nevetéstől, miközben annyit fészkalódtunk, hogy sikeresen leestünk a földre, viszont most Liam volt alul. Teljesen elvesztem mogyoró barna szemeiben, így egy óvatlan pillanatban fordított helyzetünk. Egyik kezével fejem mellett támaszkodott míg a másikkal beletúrt a hajamba. Arca vészesen közeledett, szemei a tekintetem és az ajkaim között cikáztak, míg nem,  össze nem ért a szánk. Óvatos volt és gondolom azt várta, hogy eltoljam magamtól, de nem tettem. Csókja teljesen más volt, a kezdeti gyengédséget felváltotta a vadabb szenvedélyesség, amit nagyon élveztem. Az indulatok kezdtek eldurvulni, miközben észre sem vettem, hogy felkerültünk az ágyra. A gyomromban a pillangók csak úgy repdestek, mialatt kezeimet arcára csúsztattam, majd csupán egy pillanatra megszakítva heves csókcsatánkat folytattuk ott, ahol abbahagytuk. Néha-néha beleharapott alsó ajkamba, ezzel is fokozva az élvezetet.

 Ilyenkor az ember agya teljesen kikapcsol és nem észleli a külvilágot, nem tud mással foglalkozni, csak azzal ami abban a percben történik. Én is ebbe a helyzetbe kerültem, elvesztettem az önuralmamat és hagytam, hogy sodorjon az ár. Megtörtént. Nem gondoltam volna, hogy ennek a napnak ez lesz a vége, sem azt, hogy ez lesz a bálnak a vége, de ha már így alakult nem bánok semmit. Még.

2014. október 28., kedd

Chapter 19.



/Amanda szemszöge/

Péntek van, ami azt jelenti, hogy eljött a bál napja. A héten minden simán ment így nyugodtan tudok bulizni és ez számomra nagyon fontos, hiszen egész eddig idegeskedtem minden apró kis probléma miatt, amit a dolgozatok, a feleletek vagy éppen a körülöttem lévő emberek okoztak.

Suli után elmentem a ruhámért, majd azzal haza mentem. Otthon megkezdődött a készülődés, ami nem jelentett olyan sok mindent, így elég jól be tudtam osztani az időmet. Először bebattyogtam a fürdőbe, levetkőztem, majd beálltam a tusoló alá. Könnyed felfrissülésem után megmostam a hajam és amíg vártam, hogy hasson a balzsam bekentem magam a kedvenc rózsa illatú tusfürdőmmel. Pár másodperc múlva újra végig folyattam magamon a meleg vizet és lemostam a sampont is és a szappant is a testemről. Megfogtam egy törölközőt és a hajamba csavartam, majd még egyet magamhoz vettem, letöröltem a vízcseppeket a bőrömről és magamra tekertem. Bementem a szobámba, elővettem a hajszárítóm és megszárítottam a hajam. Az órára pillantottam, ami majdnem ötöt mutatott, így beültem a pipereasztalom elé és elkezdtem a sminkemet. Nem csináltam túl kihívót, ezért csak egy kis, a bőröm színéhez illő alapozót tettem fel, a szemeimet viszont kicsit jobban kiemeltem, mint ahogy szoktam és egy kicsit erősebb rúzst raktam ajkaimra. Amint ezzel készen voltam a hajamat készítettem el. Mivel alapból göndörebb csak néhány tincset kellett besütnöm a tökéletes alakért. Pár hullámcsattal feltűztem és rögzítettem a helyén, majd felvettem egy fehérnemű szettet a törölközőket pedig visszaraktam a fürdőben lévő szárítóra. Már csak a ruhám maradt, így elővettem a szekrényből, kicsomagoltam a fóliából és magamra öltöttem. Sajnos, amit ez előtt vettem nem volt elég jó, mert az osztályból szinte mindenki ilyen nagyobb, hosszú ruhát választott én pedig nem akartam kilógni a sorból, így kénytelen voltam foglaltatni egy másikat, ami már tényleg az igazi volt. Még néhány karperecet és egy virágos karkötőt is felhelyeztem a csuklómra, majd megnéztem magam a tükörben és azt kellett mondanom, hogy tetszett a látvány, és ez volt a legfontosabb, hogy nekem jó legyen és ne másnak kelljen megfelelnem.
Pontban fél hétkor csengettek. Lebotorkáltam a lépcsőn fekete magassarkúmban, leakasztottam a fogasról egy vékony kis kabátot, a hátamra terítettem a legfontosabb dolgaimat beleraktam egy kis táskába, majd kiléptem az ajtón. Niall-nek felcsillant a szeme, amikor meglátott. Egy kicsit hosszabb csókot leheltem ajkaira, bezártam az ajtót, majd a fekete kocsijához mentünk.

- Gyönyörű vagy. - suttogta oda nekem.

- Azért te is jól kicsípted magad. - utaltam a gondosan kivasalt ingjére, amit sötét színű zakója fedett, illetve a tökéletesen belőtt hajára is.

Az iskolához érve kerestünk egy parkolót, majd leállította a motort és kiszálltunk az autóból. Már kintről hallatszott a hangos zene, ami valószínűleg hatalmas decibellel dübörgött a hangfalakból odabent is. Összekulcsoltuk a kezünket és elindultunk a tornaterem felé, ami ma bálteremként szolgált számunkra. Az ajtóban fényes szalagokból vörös és sötétebb színű már-már fekete szalagokból készített függöny volt, ami mögött az egész buli zajlott. Ahogy beléptünk, mintha egy filmben lettünk volna, mindenütt különböző piros, fekete esetleg kicsit ijesztőbb, véresnek ható díszítőelemek lógtak, az asztalokon középen egy szolidabb virágcsokor volt, körülötte pedig kis, lufik, amik nem voltak teljesen felfújva, így tökéletesen egybeolvadt a környezetével.

- Amy.

- Igen. - eszméltem fel csodálkozásomból, ahogy megszorította Niall a kezem, aztán megláttam Cara-t közeledni felénk, majd Britt arcát is felfedeztem egyből mögötte.

- Szia. Wow nagyon jól nézel ki. - mondtam meg őszinte véleményem, majd másik barátnőmhöz fordultam, aki ugyanolyan jól nézett ki. Úgy látszott ők is változtattak az eredeti terven, mert rajtuk is gyönyörű habos ruha volt kisebb gyöngyökkel és strasszokkal.

- Még te mondod? Egyszerűen csodálatos vagy.

- Köszönöm. - lettem hirtelen szégyenlős, de ahogy jött úgy el is tűnt, és visszanyertem eredeti énem. - És kivel jöttetek?

- Én Zayn-nel, Cara pedig Louis-val. - már csak azt nem értettem, hogy merre vannak, bár ahogy körbenéztem Niall is eltűnt, szóval biztos együtt vannak valahol, így nem kerítettem neki nagy feneket.

- Most pedig kedves diákok és pedagógusok köszöntsük a meglepetés vendégeket. - szólt az osztályfőnök, így mi is arra néztünk és figyelmesen hallgattuk ahogyan elkezdődtek az első akkordok, amik egy számomra kedves dalhoz tartoztak. Ezt a számot rongyosra hallgattam, mert valahogyan egy hangyányival közelebb állt hozzám és amikor a szobámba zárkózva sírtam, át segített a nehezebb időszakokon. Tudtam, hogy teljesen más hangon fogják énekelni, mert ugye nem az eredeti énekesek adják elő, ám kellemeset csalódtam.

- You and I, We don't wanna be like them, We can make it till the end.... - énekelték egyszerre a fiúk. Mellettem a lányok is ugyanolyan meglepődöttséggel és csillogó szemekkel nézték a meglepetést, mint én. Odamentem hozzájuk és megöleltem őket, ha már a kísérőink fent énekelnek a színpadon, ne álljunk ott olyan szerencsétlenül.

Vége lett a számnak. Mindenki tapsolt, fütyült és ujjongott. A fiúk megköszönték a lehetőséget, majd lejöttek a színpadról és egyenesen felénk közelítettek.

- Nah milyen volt? - kérdezte Zayn.

- Fantasztikus. - válaszolta gyorsan Britt és átölelte barátja nyakát, míg mi helyeslően bólogattunk. Niall odaállt mellém és a fülembe suttogta, hogy menjünk táncolni. Egy kisebb fejrázással válaszoltam, majd a tánctér felé vettük az irányt. Sorra jöttek a jobbnál jobb zenék, amire vagy külön vagy kézen fogva táncoltunk, aztán a sok jó után egy kevésbé gyors, már-már lassú következett, aminél átkaroltam partnerem nyakát, ő meg fogta derekamat és magához húzott. Testünk egymáshoz simult, így ringattuk magunkat a ritmusra, miközben édes dolgokat mondtunk és apró csókokat adtunk egymásnak ezzel is megpecsételve ezt a gyönyörű pillanatot. 

- Nos elérkezett az idő, hogy kihirdessük a bálkirályt és - királynőt. A szavazatok alapján, amit a héten leadtatok a bálkirály nem más, mint - kisebb hatásszünet - Bryan Wolf. Kérlek gyere fel a színpadra és vedd át a téged illető koronát. - Bryan kicsit nagyobb léptekkel felsietett az emelvényre, majd az igazgató a fejére rakta a fejdíszt és a kezébe adott egy jogarszerűséget. - A bálkirálynő pedig....dobpergést.... Cara Ross. - barátnőm úgy meglepődött, hogy nem tudott mit szólni, a szája elé kapta kezeit és egy hatalmas mosolyt eresztett, majd ő is ugyanúgy tett, mint az előtte lévő személy. Úgy gondolom, hogy teljes mértékben őt illeti meg ez a cím, hiszen olyan sok dolgot tett a bállal és a sulival kapcsolatban is és nekem is segített mindenben - bár ez annyira nem játszott közre - így szerintem nagyon korrekt "döntés" volt a diákoktól ez a pozíció.

Barátnőm fellépett néhány lépcsőfokot követően a színpadra, ahol a fejére helyezték a tiarát és egy virágcsokrot is kapott mindezek után, integetett párat királynő módjára, megköszönte mindenkinek ezt a megtiszteltetést, majd leballagott hozzánk. Mint mindenki a mi kis csoportunk is gratulált neki, s amíg ez történt, gondoltam gyorsan elszaladok mosdóba. Szerencse, hogy majdnem a tornaterem mellett van, így nem kellett sok időt elvesztegetnem a bálból. Gyorsan beálltam egy tükör elé megmostam egy kicsit az arcom, majd kijavítottam az elkenődött sminkemet és mehettem is.
" Merre vagy hercegnő? "
Jött az sms. Először azt hittem, hogy Niall üzent nekem, de amint megnéztem a feladót Liam neve villant fel. 

- Mi ez az új becézés? - gondoltam magamban, de ezzel nem törődve írtam neki vissza, hogy hol is vagyok pontosan. Éppen az ajtót nyitottam volna ki, amikor hirtelen megfájdult a fejem és elsötétedett minden.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok! Íme itt lenne a következő rész, ami egy kicsit hosszabbra sikerült, mint a többi, de szerintem ez nem baj, legalábbis remélem. Ha tetszett a bejegyzés kérlek jelezzetek vissza, hogy mégis mi a véleményetek. 
Millió puszi: Szandra

2014. október 15., szerda

Díj 2.


Nagyon szépen köszönöm a díjat Blaire-nek.

Szabályok:
- Köszönd meg a díjat, akitől kaptad.
- Írj 10 dolgot magadról.
- Válaszolj 10 kérdésre.
- Írj 10 kérdést.
- Küldd tovább 10 embernek.

10 dolod rólam:
1. Van egy kis nyuszim.
2. Lány és Zoénak hívják.
3. Danielle Peazer a példaképem.
4. A lila a jedvenc színem.
5. Imádom a One Direction-t.
6. Minden kedden táncolok.
7. Járok angol tanárhoz, hogy előbb meg legyen a nyelvvizsga.
8. 10.-es vagyok jelen pillanatban.
9. Szeretem az állatokat.
10. Sok féle zenét hallgatok.

Válaszaim:
1. Milyen érzés írónak lenni?
Én nagyon szeretem. Nagyszerű érzés, amikor megdicsérnek, de első sorban nagyon sokat segít nekem a tanulásban.
2. Miért kezdtél el írni?
Mert már régóta fogalmazódott bennem egy történet, de azóta sokszor változtattam. Aztán az egyik barátnőm indított egyet és gondoltam akkor én is megvalósítom.
3. Ki/kik a kedvenc előadód/előadóid?
One Direction, Justin Bieber, 5SOS, Demi Lovato stb.
4.Örülnél, ha eljutnál a koncertjére/koncertjükre?
Nagyon, egyik legnagyobb álmom válna valóra.
5. Ha nem miért? Ha igen kit vinnél magaddal?
Valószínűleg a barátnőmet és a családom.
6.Ki a legjobb barátnőd? Ha nincs akkor haverod?
Kármen B.
7. Mi a kedvenc számod címe?
Nincs ilyenem, mert az összes 1D szám a kedvencem.
8. Miért szereted?
Azért, mert megfogott a stílusuk és csodás hangjuk van.
9. Ismered a blogomat?
Eddig nem ismertem, de mostmár biztos, hogy benézek.
10. Mit tennél, ha elválnának  a szüleid? Ha elváltak akkor melyiknél élsz?
Nem tudom, én azt mondom, hogy inkább legyenek együtt.

Kérdéseim:
1. Olvastad-e a blogom?
2. Ha igen, hogy tetszik? Ha nem olvasni fogod?
3. Hányadikba mész?
4. Kedvenc szín?
5. Ki a kedvenc íród?(akár bloggeren is)
6. Melyik a kedvenc blogod? (Linkkel együtt)
7. Vélemény a Union J-ről?
8. Melyik a kedvenc sportágad?
9. Sportos vagy inkább elegánsabb a stílusod?
10. Van testvéred?

Blogok:
1. Kármen B.
2.Aria Hudson és Lily Jade Smith
3.Lyla Campbell
4.Greeti szia
5.http://areyoubelongwithme.blogspot.hu/
6.Nicole Speen
7.Mia&Shaw&Crystal
8.Crystal
9. Unicorns' design
10. Edi W.



2014. szeptember 30., kedd

Chapter 18.




Úgy látszik, hogy az életem hamarosan teljesen rendeződni fog és újra olyan lesz, mint a történtek előtt. Kezdjük megszokni az egyedüllétet és már normálisan tudunk gondoskodni magunkról Kyle-lal.  A bált elhalasztottuk, így ezen a héten fogjuk megtartani és mivel én nagyon nem tudtam részt venni a szervezésében, Cara és Britt segített mindenben, így ők elkészültek a díszlettel és leadták a rendelést a közeli boltokban és a királynő-király választást is összerakták. Amíg ők ezen munkálatoskodtak én próbáltam egy munkahelyet keríteni magamnak, hiszen nem tart örökké a pénzünk és valamiből meg kell élnünk. Bátyámnak kicsit könnyebb dolga volt, hisz ő már rendelkezett egy állással az egyik autós boltban, mint raktáros. Amikor elkezdtem ezeket a dolgokat átgondolni úgy éreztem, mintha én is olyan elkényeztetett lennék, mint egyes osztálytársaim.

- Ezen változtatnom kell. - mondtam ki hangosan is azt, amit gondoltam. A nagy felindulásom közepett szinte észre sem vettem, hogy majdnem fellöktem valakit, ahogy kiléptem a bejárati ajtón.

- Liam? - fordultam meg ahogy megbizonyosodott bennem, hogy kinek is mentem neki.

- Hm. - fordult ő is teljesen felém, majd a mélyen a szembe nézett és várta, hogy válaszoljak.

- Öhm.. Bocsi, hogy majdnem fellöktelek és hogy-hogy itt vagy?

- Gondoltam most már meg tudjuk beszélni a dolgainkat, de ha zavarlak elnapolhatjuk. - Rendben, gyere be. Kérsz valamit inni vagy enni? - vettem elő udvarias énemet és kérdeztem meg, hogy nem-e szomjas vagy esetleg éhes.

- Egy pohár üdítő jó lenne.

- Oké, pár perc és jövök. - amíg kimentem a konyhába elővenni az innivalót elgondolkodtam. A mai tervemnek most már mindenhogy lőttek, de nem értem miért pont most jutott eszébe. Értem én, hogy most csillapodtak le az események meg minden, de még vagy már nem volt kedvem hozzá. Én már elkönyveltem magamban, hogy az egyszeri alkalom volt és remélem ő is így van vele.
A pulton támaszkodtam, amikor valaki vagyis Liam meglengette a tenyerét a szemem előtt, így kirázva az eddigi bámulásomból. Egy kicsit megráztam a fejem, töltöttem két pohárba narancslevet és már mentem is vissza a nappaliba, ahol mind a ketten kényelmesen elhelyezkedtünk.

- Tudod szeretnék bocsánatot kérni, azért mert megcsókoltalak. Tudom, hogy neked ott van Niall és vele meg veled sem szeretném megbontani ezt a kapcsolatot.

- Semmi baj, hiszen részben én is hibás vagyok a történtekért. Barátok?

- Barátok. - mondta Liam. Most, hogy ezt megbeszéltük már tényleg úgy tűnt, hogy minden rendbe fog jönni.

/Liam szemszöge/

Olyan nehéz volt kimondani azt a pár betűt. "Barátok". Tudtam, hogy ez lesz de nem gondoltam volna, hogy ez ennyire rossz. Emlékeztek még mikor először találkoztam vele mit mondtam róla, hogy megmozgatott bennem valamit. Na ez az a dolog, ami nem változott inkább még erősebb lett. Az idő múlásával rájöttem, hogy nagyon tetszik nekem és már akkor is tetszett, amikor elköltöztünk, de nem mertem bevallani neki, hiszen ha ezt megteszem még jobban fájt volna Amy-nek is és nekem is, hogy elmegyünk. Visszagondolva eléggé hülye ötlet, de akkor jónak tűnt, és ha visszamehetnék az időben biztosan elmondtam volna, hogy mit is érzek és most, most már pedig "nem tehetem", mert Amy Niall-lel van együtt és nem akarom, hogy miattam szakítsanak vagy esetleg mindkettejükkel nagyon megromoljon a kapcsolatom. Most, hogy megbeszéltük rájöttem, hogy semmi esélyem, hiszen ő csak barátként tekint rám én meg, én meg nem annyira.

Eléggé elbambultam, de nem tudtam levenni róla a szemem. A haja hullámosan omlott tökéletes vállára, íriszei talán még jobban csillogtak, mint szoktak, arca mosolygós volt, ezzel azt mutatva, hogy minden rendben van és teste, ami még mindig ugyanolyan gyönyörű, mint korábban. 

- Hello itt vagy még. - lengette meg kezét előttem mire feleszméltem és rá emeltem tekintetemet.

- Igen.

- Akkor jó, mert úgy éreztem, mintha a falnak beszéltem volna. - mondta, majd újra elkezdett valami kis sztorit mesélni, ami közben én csak bólintgattam és helyeseltem, de nem figyeltem oda teljes mértékben, inkább néztem arcvonásait és ajkait, ahogyan mozognak.

- Liam.

- Igen?

- Nem szeretnél elkísérni kiválasztani a báli ruhám?

- Öhm de persze menjünk. - összeszedtük a cuccainkat, majd bezártuk az ajtót és elindultunk a valamerre. Én nem vagyok túlzottan jártas az ilyen dolgokban, így Amy-re hagyatkoztam és csak követtem, amerre ment. Körül-belül fél órát sétáltunk, hogy elérjük célunkat a ruhaboltot, ami a plázától nem messze volt, talán csak egy-két utcával lejjebb. Beléptünk az ajtón, köszöntünk az eladónak és elkezdtünk nézelődni. Amíg vizslattam a ruhákat Amy eltűnt mellőlem, de tudtam, hogy lesz. Amint odaértem állításom be is igazolódott, hiszen a kedvenc színének megfelelő anyagok között turkált. A következő pillanatban előhúzott egy  lila, kicsit csillogós textilt és elindult az öltözők felé.


 Elfoglalt egyet közülük, majd ahogy felhúzta magára az említett darabot kijött a tükörhöz. Szerintem mondanom sem kell, hogy amint meglátta magát hatalmas öröm lett úrrá rajta, mert elképesztően széles mosolyt villantott és a szemei csak úgy csillogtak. Én meg elismerően bólogattam, hiszen mást nagyon nem tudtam csinálni, csak nézni, ahogyan tökéletesen ráillik az a ruha, akár mint egy hercegnőre.

- Szerintem megtaláltam az igazit. - mondta, majd az eladó felé fordulva lefoglaltatta a pontos időpontra.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hello bello! Remélem tetszik az új rész. Szeretnélek megkérni titeket arra, hogy komizzatok vagy írjatok chaten a történettel kapcsolatban. Majd jelentkezem.
Ölel titeket: Szandra

2014. augusztus 25., hétfő

Chapter 17.





/Amanda szemszöge/

Az utóbbi napokat elég sokszor töltöttem a rendőrségen, mivel folyamatosan tájékoztattak a fejleményekről és körül-belül ötvenszer kihallgattak, hogy biztosan nem tudok semmit sem a dologról, és hogy biztosan kiderüljön, hogy fogalmam sincsen arról, hogy ki tehette azt, amit elkövetett a családom elle.

Mivel hivatalosan is befejeződtek a vizsgálatok, már csak arra kellett várnunk, hogy meg legyen a tettes. Kyle-lal együtt elkezdtük szervezni a temetést, amit megmondok őszintén egyáltalán nem akartam. Szerintem egy korombeli lánynak nem feketében kell járnia - persze nem tetől talpig burkoltam be magam, de látszott rajtam, hogy gyászolok -  és a szülei temetését szervezni, de úgy látszik a sors ezt a kegyetlenséget szánta nekem. Megfogadtam, hogy most már mindenki előtt erősnek mutatom magam, hiszen nincs annál rosszabb, minthogy az emberek részvétet nyilvánítanak bíztató álmosollyal és annál sincsen rosszabb , hogy a hátad mögött beszélnek ki, miközben 'annyira sajnálnak' a történtek miatt. Ezek miatt eldöntöttem, hogy amint meg volt a szertartás emelt fővel fogok végig vonulni mind a suli folyosóján, mind az utcán, miközben azt hajtogatom majd mindenkinek, hogy jól vagyok, ami nem lesz igaz, mégis jobb lesz annál, mintha a sajnálkozó tekintetek tömkelegével találnám szembe magam.

Mostanában nagyon csendes a ház. Kyle a szobájában van vagy a barátaival van és bulizik, én meg csak lézengek itt a házban. Próbálom elterelni a figyelmem, ezért majdnem mindennap főzök vagy megyek át Cara-hoz, hogy bepótoljuk azt a bizonyos hetet. Liam-mel azóta nem találkoztam ellentétben Niallel, aki ha itthon vagyok majdnem mindig mellettem van. Nagyon örülök, hogy időt szán rám, főleg úgy hogy koncerteznek és interjúkat adnak szinte megállás nélkül.


***


- Ez a reggel a világ legrosszabb napjának a kezdete. - futott át az agyamon, ahogy felébredtem és az ágyon ülve gondolkoztam. Pár perc bambulás után feltápászkodtam és a fürdőbe mentem, hogy egy kicsit rendbe szedjem magam és felfrissüljek. Mivel Kyle még nem kelt fel, benyitottam a szobájába, elhúztam a sötétítőt és odaléptem az ágyához.

- Kelj fel, mert tizenegyre készen kell hogy legyünk különben mehetünk gyalog. - mondtam,de nagyon nem hatotta meg, mert még mindig az oldalára fekve szunyókált, így nem volt más választásom, mint behozni egy pohár vizet és nyakon önteni a jég hideg folyadékkal. Mondanom sem kell, hogy utána gyorsabban kapkodtam a lábaimat, nehogy valami  miatt történjen egy kis baleset. Még csukott ajtón keresztül is hallottam szitkozódását bátyámnak, de ő nem akart felkelni. Újra a szobámba battyogtam, ahol a már tegnap este kikészített öltözetem várta, hogy magamra vegyem.

Még utoljára megigazítottam térdig érő fekete ruhám, egy pillantást vetettem arcomra, felhúztam magassarkú cipőmet, majd elindultam a lépcsőn lefelé. Odalent álldogált a három fiú öltönyben, rendezett külsővel és csak rám vártak. Amikor leértem gyorsan belepakoltam a telefonom, zsebkendőt és a kis papírom a táskámba, majd indulhattunk is. Az út alatt egy szót sem szólt senki, még a rádió sem adott ki hangot, így elég nyomasztó volt a hangulat, de egyikünk sem tudott volna mondani semmit. Körül-belül fél órával a temetés megkezdése előtt érkeztünk meg, ezért Kyle és én még el tudtunk búcsúzni tőlük személyesebb légkörben. Szerintem nem is kell mondanom, hogy ahogy megláttam hófehér, élettelen arcukat elkezdtek a könnyek potyogni a szememből, majd átölelve bátyám nyakát csakis arra tudtam gondoltam, hogy amikor néhány hete elmentek az üzleti útjukra telefonon tudtam tőlük elköszönni, hiszen én nem voltam otthon mikor elindultak és valljuk be a mobilon való beszélgetés még sem olyan, mint egy ölelés vagy egy puszi, amit ott abban a percben tudtam volna adni, mielőtt kiléptek volna a házból.

A család barátai, ismerősei és mindenki, aki fontos volt számunkra és számukra ott volt, hogy részvétet nyilvánítson. A pap beszélt, de tudtam, hogy amint végez én jövök. Igen én, mert egy utolsó összefoglaló beszédet kellett tartanom, ami valljuk be nem kis felelősség. Ezernyi gondolat cikázott a fejemben és meg annyi könny folyt már le arcomon és észre sem vettem, hogy a beszéd befejeződött és mindenki rám várt. Megtettem az első lépéseket, majd odaálltam az emelvényre és elővettem a kis papírfecnimet. Úgy éreztem ezt muszáj végrehajtanom, ám mikor felnéztem és több tucat könnyes vagy már kisírt szempárral találkoztam leblokkoltam.

- Én...én...mindent köszönök nektek és remélem, hogy jobb helyen vagytok már. Nagyon, de nagyon szeretlek titeket. - ennyit tudtam elmondani, majd sírva rohantam el mindenki elől. Csak mentem, míg végül a kapuban megálltam és leültem a hideg beton kerítésre, miközben patakokban folytak végig arcomon a könnyek. Nem tudom meddig ülhettem úgy ott zokogva, de nem sokkal később egy kéz érintette meg a vállam. Felnéztem az illetőre és egyből a nyakába borultam eláztatva ezzel a zakóját ingjével együtt. Végig simított hátamon, felemelte állam és lehelt egy apró csókot számra, majd így szólt:

- Gyere, vissza kell mennünk. - olyan lágy volt Niall hangja, mint a bársony. Bólintottam, összekulcsoltam kezeinket, majd vissza fele vettük az irányt. Innentől kezdve vagy egy zsebkendőbe törölgettem meg szemeimet vagy éppen a mellettem álló fiú vállát ölelve sírtam. Szerintem mindenkinek tragédia, ha elveszíti a szüleit, de én azt éreztem, mintha egy darabot téptek volna ki a szívemből. 

Vége volt, de mi négyen még ott maradtunk és néztük a toronymagasan álló virágok és koszorúk halmazát. Egyik oldalamon Niall mellette pedig Liam állt, míg a másikon Kyle. Megfogtam és megszorítottam bátyám kezét, hogy tudja itt vagyok mellette. Ő nem sírt, csak a szemei csillogtak a könnyektől, de erősnek mutatta magát, pedig én tudtam, hogy legbelül őt is felemészti ez a mérhetetlen fájdalom. Tettem reakciója képpen ő is ugyanezt csinálta, majd szabadjára engedte minden bánatát. Éreztem, hogy szüksége van valakire, aki megérti,ezért lábujjhegyre emelkedtem, át karoltam nyakát és megöleltem. 

- Ne aggódj, minden rendbe fog jönni. - suttogtam fülébe, majd még egyszer utoljára hátra pillantottam és elindultuk az autóhoz.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok! Most egy kicsit szomorúbb résszel jöttem, de remélem tetszett mindenkinek. Kérlek mondjátok el nekem, hogy mi a véleményetek vagy nyomjatok egy pipát, amivel tudatjátok velem a dolgok állását. Még így utolsó pár nap gyanánt élvezzétek ki a nyári szünetet, menjetek kirándulni, esetleg legyetek a barátaitokkal vagy egyszerűen pihenjetek, mert pontosan 6 nap és minden a feje tetejére áll.
Puszillak benneteket :Szandra

2014. július 31., csütörtök

Chapter 16.




* 1 hét múlva *

/ Írói szemszög/

Csak egy hét telt el azóta, hogy Amy és bátyja, Kyle elvesztette szüleit, mégis próbáltak visszarázódni a rendes kerékvágásba, igaz kisebb - nagyobb sikerrel. Amy pár napig nem ment iskolába és a barátaival is alig beszélt, illetve Niallt is elhanyagolta. Napjai azzal teltek, hogy a szobájában az ágyba bújva sírt. Folyamatosan azon kattogott az agya, hogy mi történhetett azon a napon, és hogy miért pont ők haltak meg.

Nagy erőt véve magán felöltözött egy vállalható ruhába, majd a bejárati ajtót bezárva elindult a rendőrségre, hogy megtudja a teljes igazságot, hiszen testvére nem mondott semmi használható információt számára. Az utcán csak cipőjének hangját lehetett hallani ahogyan a vizes betonnal érintkezett. Nem volt hosszú az oda felé vezető út és fülében a zene halkan szólt így nem is vette észre, hogy már meg is érkezett ahhoz az épülethez, ahol fény derülhet az igazságra. Kicsit félt a találkozástól és nem is tudta, hogy mire számíthat, de muszáj hallani egy olyan ember szájából is, aki biztosan nem füllentene neki azért, hogy ne legyen nagyobb a fájdalom. Belépett a hatalmas üvegajtón és az információs pulthoz ment.

- Jó napot kívánok! Amanda McCourtney vagyok és azért jöttem, hogy egy kicsit bővebb információt kaphassak a szüleim haláláról. - a szavak nehezen hagyták el száját, és az utolsó két szót ahogy kimondta egy apró könnycsepp folyt le arcán, amit azon nyomban letörölt. Nem akarta, hogy az idegenek azt lássák, hogy mennyire szomorú és összetört.

A pult mögött álló rendőr néhány szót pötyögött be a számítógépbe, majd kijött az asztal mögül és elkísérte Amy-t egy szobáig, ahol pár perc múlva egy újabb egyenruhás jelent meg. Beléptek a helyiségbe, majd leültek.

- Nos kisasszony, ha jól tudom a bátyja már járt itt ezzel az üggyel kapcsolatban nem is olyan régen.

- Igen ez igaz, de tudja nem mondott túl sok mindent így a saját fülemmel szerettem volna hallani az egészet. - kíváncsi tekintetét a biztosúrra emelte, majd megvárta, amíg keresgélt valamit a papírok között.

- Miss McCourtney pontosan egy héttel ezelőtt névtelen bejelentést kaptunk, miszerint a riasztójuk már nagyon régóta hangosan szól. Két járőrt küldtünk ki, akik megállapították, hogy a rendszerhez nem is lett nyúlva, de az ajtó résnyire nyitva volt. A rendőrök elmondása szerint, ahogy beléptek a házba a nappaliban megtalálták az édesapja, a konyhában pedig az édesanyja testét. - semmit sem lehetett leolvasni Amy arcáról, csak ült és bámult maga elé. A rendőr tovább mesélte. - Az orvosok még dolgoznak, hogy kiderítsék hogyan haltak meg, de valószínűsíthetjük, hogy megmérgezték őket. - pár könnycsepp újra kicsordult szeméből, de azokat hagyta had guruljanak végig arcán egészen álláig. Még pár mondatot mondott az előtte ülő férfi, majd azt is elmondta, hogy amint lezárul az ügy megtarthatják a temetést.

Illedelmesen köszönt el, majd újra útnak indult immáron hazafelé, ahol csak remélni tudta, hogy bátyja otthon van. Lassan ballagott, miközben szóltak a szomorúbbnál szomorúbb dalok fülében. Az út óráknak tűnt főleg, hogy volt ideje elgondolkodnia mindenen. Most jutott el tudatáig teljes mértékben, hogy akik felnevelték már soha többet nem jönnek vissza. Most már nem tudja azt mondani, hogy 'anya' vagy 'apa' senkinek. Nem fogja többet a hangjukat hallani és csak az emlékezetében fognak élni. A megszokott dolgok most teljesen máshogyan fognak lejátszódni és hiányozni fognak az összes nagyobb eseményről és nem láthatják, hogy kik is lesznek Amy - ék, amikor felnőnek.

Mire haza ért arcát a sós könnycseppek mardosták, de most szabadjára engedte minden fájdalmát és bátyja ölelő karjaiban kisírta bánatát, hogy végre meg tudjon nyugodni a lelke. Elmesélte Kyle - nak, hogy mi történt, és hogy mit mondtak neki a rendőrségen. Egy nagyon kicsit még beszélgettek, majd a kanapén Amy elaludt.

- Szerinted felébresszem. - hallotta meg Liam mély hangját.
- Ne, hagyjad had aludjon. - mondta Niall. Kíváncsian hallgatta, hogy mit beszélnek, amíg ő alszik, de ezután meg sem szólaltak, így kénytelen volt kinyitni szemeit. Ahogy megtette nyújtózott egyet, majd ülő helyzetbe tornászta magát. Minden szempár rászegeződött, ő pedig kérdőn pillantott vissza rájuk.
- Én azt hiszem kimegyek a mosdóba jó? - egyszerre bólintottak, majd engedték útjára. Ahogy beért a fürdőszobába megmosta az arcát, hogy egy kicsit felfrissüljön. Szemei kissé pirosok voltak és meg voltak dagadva, haja kócos volt az alvástól, bőre pedig fehérebb volt, mint szokott lenni. A következő pillanatban kicsit összerezzent, hiszen valaki bejött.

- Nyugi csak én vagyok. - ezer közül felismerné Liam picit dörmögős  hangját. Oldalra fordította fejét, hogy rápillantson, majd kérdőn kémlelte arcát. - Azt akartam kérdezni, hogy jól vagy-e? - Amy értette, hogy mire céloz. Kicsit közelebb lépett, majd szorosan megölelte és egy 'igen'-t suttogott. Néhány másodperc múlva hátrébb húzódott, hogy a szemébe tudjon, de rossz ötlet volt, hiszen ahogy meglátta mogyoró barna íriszeit, elveszett bennük és csak arra eszmélt fel, amikor Liam óvatosan ajkaihoz érinti az övéit és szenvedélyesen megcsókolja. Teljesen elvarázsolta gyengédségével, de tudta, hogy ezt nem szabadna, így mellkasára tette apró tenyereit és eltolta magától.
- Mi csak barátok vagyunk. 


--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aloha husik! Remélem, hogy tetszett ez a rész, és hogy meghozta a kellő hatást. Jól esne pár visszajelzés, hogy mégis hogyan alakul a blog története, és hogy kinek mennyire tetszik. Nem sokára kirakok az oldalsávba egy szavazást, amin letudjátok adni a voksotokat. További szép napot!! :)
Szandra

2014. június 30., hétfő

Chapter 15.





A meglepetés igazából nem volt akkora, de az öt fiú, Lou és mi elég nagy tömeget alkottunk ott a kórház közepén annak ellenére, hogy csak két emberről volt szó.

- Niall miért vannak itt ennyien? - kérdeztem meglepődve, hiszen tényleg nem ezt beszéltem meg vele.j

- Amy nyugi azért hoztam el őket is, mert nem tudtam volna másképp eljönni, Lou pedig pont nálunk volt és annyit kérdezősködött, hogy muszáj volt. Tudom nem ezt ígértem szóval bocsánat.

- Semmi baj csak meglepődtem a sok emberen. - amíg ezt megtárgyaltuk mindenki leült egy-egy székre a vizsgáló előtt és várt. Körül - belül fél órával később kijött az orvos és elmondta, hogy nincs komolyabb baja, csak egy kicsi seb keletkezett a fején és agyrázkódása lett az eséstől. Még azt is megemlítette, hogy hagyjuk pihenni, és ha majd felkelt, akkor menjünk be hozzá.

- Hát ez biztos el fog tartani egy darabig. - gondoltam magamban, hiszen tudni illik Cara iszonyatosan sokat tud "pihenni". Arra jutottam, hogy ameddig nem ébred fel, addig lemegyek a büfébe és eszek valamit. Megkértem Niallt, hogy kísérjen le, mert nem szeretek egyedül lenni főleg az ilyen helyeken. Elindultunk a hosszú folyosón végig kézen fogva, majd párszor elkanyarodtunk és vártuk, hogy megjöjjön a lift. Kis idő múlva az ajtó kinyílt és szembesültünk azzal a ténnyel, hogy olyanok leszünk, mint a heringek, hiszen szinte tele volt a kabin. Valahogyan bepréseltük magunkat és megnyomtuk az első emelet gombját. Nem is értem, hogy miért egyel feljebb kell rakni a büfét. Jobb lenne, ha földszinten lenne, mert ez így nem működik rendesen. A lifttől már nem volt messze a kajálda, így hamar odaértünk.

- Mit adhatok? - kérdezte a kiszolgáló lány a pult mögül.

- Öhm egy szendvicset kérnék és egy mentes vizet.

- Rendben nem sokára viszem, addig egy kicsivel arrébb ki tudod fizetni. - követtem az utasítását, majd balra csusszantam, hogy tudjak fizetni. Elővettem a pénztárcámat a táskámból és oda szerettem volna adni a pénzt, de Niall megelőzött és azt mondta, hogy meghívott. Olyan édes ilyenkor. Eresztettem felé egy mosolyt és adtam egy puszit az arcára köszönetem jeléül, majd  felkaptam a tálcámat, amire idő közben rákerült az étel és a víz is. Leültem egy szabad asztalhoz és megvártam, amíg Niall is helyet foglal velem szembe a székbe. Amint ott termett előttem megköszöntem neki újra az ebédet, majd elkezdtünk beszélgetni különböző dolgokról. Az evés befejezetével úgy gondoltuk, hogy visszamegyünk a többiekhez és várunk.

Felébredt siessetek vissza, mert csak velünk szeretne beszélni.
Britt
Az SMS miatt kicsit gyorsabban kapkodtuk a lábunkat, hogy minél előbb odaérjünk a megfelelő szobájához. Ahogy megérkeztünk karon ragadtam Britt-et és benyitottam a helységbe. Cara - nak nagy mosoly volt az arcán és egy szép kis kötés a fején.

- Úgy nézel ki, mint egy török, nekik szokott ilyen turbán vagy mi a fejükön lenni. - viccelődtem vele egy kicsit, hogy oldjam a hangulatot.

- Haha nagyon vicces vagy. Uhh - nézett ki az ablakon - kérsz autogrammot a One Direction - től, tudod, hogy most nem állhatok fel, de nem is szeretném elszalasztani ezt a lehetőséget. - láttam azt a rajongói csillogást a szemében, amitől sajnos nagyon rossz érzésem támadt.

- Komolyan nem tudod, hogy mit kereshetnek itt ? - kérdeztem kicsit kétségbe esett hangon, hiszen az orvos azt mondta, hogy nem lesz amnéziája. Ekkor elmosolyodott és ezt mondta:

- Haha bevetted. Olyan kis hiszékeny vagy Amy. - nagy kő esett le a szívemről, de szerintem nem érdemeltem meg ezt a viccet, bár mondjuk mindenki elfogult egy kicsit magával szemben mégsem kellett volna rám ijeszteniük. Cara és Britt is együtt nevetett rajtam, majd én is csatlakoztam közéjük. Idő közben beszálingóztak kintről a fiúk is és Lou is. Louis egyből letámadta a kérdéseivel és egy aprócska kis csókkal barátnőjét, amit igazából még nem erősítettek meg számunkra sem, de a történtek alapján biztosan mondhatom, hogy a nem csak barátság van köztük.

- Tényleg mi is történt pontosan, mert semmit sem láttunk belőle. - kérdezte Britt.

- Hmm - töprengett egy kicsit, majd folytatta - igazából annyira emlékszem, hogy a létrán állok a kezembe az olló, a számban pedig a ragasztót tartottam, amikor megláttam, hogy valaki van a létra alatt. Aztán meg csak annyit éreztem, hogy zuhanok, majd a kemény betonon landoltam és utána itt sikerült magamhoz térnem.

- Szóval valaki szándékosan csinálta ezt az egészet. - mondta Liam.


/Liam szemszöge/


Amíg mi tovább faggattuk Cara-t Amy kislisszolt a kórteremből és valakivel telefonált. Annyira nem foglalkoztunk vele, mert bárkivel beszélhet. Már körül-belül fél vagy háromnegyed órája volt kint, ami azért egy kicsit aggasztó, hiszen ez rengeteg idő. Én is felálltam a székről és mondtam a többieknek, hogy megnézem, hogy minden rendben van- e vele. Ahogy kiléptem a kórteremből majdnem a folyosó végén láttam meg egy széken összekuporodva. A lábait felhúzta és a térdeire hajtotta a fejét. Kicsit közelebb mentem hozzá így hallottam, hogy pityereg valami miatt.

- Hé mi a baj. - csak felnézett és a nyakamba borulva elkezdett halkan sírni. A könnyei teljesen eláztatták a pólómat, de nem foglalkoztam vele,ert sokkal nagyobb probléma volt az, hogy még mindig nem tudtam miért sír.

- A rendőrség .... fel-fel-felhívott és a-a-azt mondta, ho-ho-hogy a szüleim meg-meg-meghaltak. - teljesen lesokkolt a hír, hiszen a szülei nagyon kedvesek és nem értem ki akarta őket bántani. Amy újra elkezdett zokogni és én még szorosabban öleltem, hogy legalább egy kicsit megnyugodjon. Még pár percig így ültünk, majd nyomtam egy aprócska puszit a feje búbjára és felhúztam a székről, hogy vissza tudjunk menni a többiekhez.


------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok! Ez egy kicsit rövidebb rész lett, mint szokott lenni, de mahd meg próbálok hosszabbat írni.
Millió puszi: Szandra

2014. május 31., szombat

Chapter 14.

Az unalmasan átlagos napok csak úgy repkedtek a fejünk felett és észre sem vettük, hogy a tavaszi bál a nyakunkon van. Ez nem is lenne baj, de mivel mi vagyunk a végzősök nekünk kell megtervezni és megszervezni az egészet. Minden évben más a téma, amit éppen az akkori osztályok kitalálnak és most mi egy kicsit tanácstalanul állunk ehhez a szituációhoz, hiszen akik előttünk végeztek már az összes jó buli lehetőséget.

- Nah gyerekek ki, mire gondolt a bállal kapcsolatban? - szólalt meg az osztályfőnök, amint leült az asztalához.

- Legyen lufi bál, amin a legfontosabb díszlet a lufi. - vetett fel egy ötletet az egyik lány az osztályból.

- Két éve már volt. Esetleg valami más?

- Virágbál? Szerintem ez nagyon cuki lenne. - nyávogta Amber, a suli legnagyobb lotyója, aki nem mellesleg az osztályunkba is jár, persze nekem már csak ilyen a szerencsém. Jut eszembe, ha nem a rózsaszín világában élne és nem hinné magáról, hogy csak ő van a világon még normális is lenne. Nah jó ezt én sem gondoltam komolyan. Csak egy kicsit mosolyodtam el ezen és fintorogtam az ötletén, de egyből kiszúrta ez a banya.

- Miért talán neked van jobb ötleted Amy? Kíváncsian várom mit mondasz.

- Ami azt illeti van egy csak az nem éppen a nyálas kategóriába tartozik. Szóval én arra gondoltam, hogy lehetne ilyen vámpíros-zombis hatású, persze nem az az ijesztő, hanem a  határokon belüli ízléses buli ezekkel a motívumokkal.

- Nem is hangzik rosszul, és ha jól tudom még nem is csináltak ilyen témájút. Részemről legyen. - mondta a tanárnő, majd egy kis hatás szünet után az osztály nagy része beleegyezően bólintott, csak Amber és a követői fintorogtak, de hát ez kit érdekel? Az óra hátra levő részében elkezdtük tervezni a különböző apróságokat és megbeszéltük ki mit fog díszíteni és készíteni a tornatermi dekorációhoz. A nap folyamán megbeszéltük, hogy elmegyünk délután egy ruhaboltba, ahol tudunk olyan összeállítást készíteni a kiegészítőkkel együtt, ami a célnak megfelel.

***

- Brit te milyen ruhát veszel? - kérdeztem barátnőmtől.

- Még nem tudom, nincs kedvem kiöltözni. Te?

- Azt hiszem valami picit elegáns, de kényelmeset. Cara?

- Hmm még nem is gondolkodtam rajta túl sokat.

- Jah persze, mert mindig máshol járnak a gondolataid.

- Brit ez nem igaz, amúgy meg láttam, hogyan néztél  múltkor Zayn-re. - vágott vissza, mire az említett olyan vörös lett, mint egy paradicsom. Kicsit gonosz tekintetem lehetett egy ördögi vigyorral megspékelve, miszerint drágalátos barátnőnk, ha nem is fülig, de egy kicsit szerelmes, ami számunkra kedvező, hiszen így tudjuk mivel zsarolni, ha egyszer is rosszat szól nekünk vagy ami neki is jó és mi sem leszünk tőle rosszak segítünk neki, hogy összejöjjön. Az első boltban éppen még tárgyaltuk volna az előző témát, amikor valaki megkopogtatta a vállam.

- Te meg mi a bánatot keresel itt? - kicsit megijesztett, hogy az a szemét Logan áll mögöttem, de gondolom akkor itt van vele Amber is, mivel mikor dobtam anno gyorsan összejött vele.

- Tudod, megláttalak és gondoltam ide jövök köszönni rendes osztálytársként, remélem nem baj. - olyan undorító volt az a mosoly az arcán, hogy majdnem elhánytam magam. Tényleg el is felejtettem, hogy ez is hozzánk jár és igen direkt használtam az "ez" mutató névmást rá, mert nem érdemel többet.

- Akkor meg kell, hogy sértselek, ugyanis pont nem izgat semmi sem, ami veled kapcsolatos és ezt a jó pofizást is megtarthatnád magadnak, mert nagyon rosszul áll neked. - ezzel faképnél hagytam és megkerestem a többieket, mert már rég elmentek onnan, ahol én voltam. Olyan furcsa érzésem volt, hogy miután elrabolt és mocskos dolgokat tett velem itt "beszélgetek" vele. Pár órás keresgélés után megtaláltam az igazit, ami nem volt túl kihívó, de nem is volt ilyen hercegnő stílusa. Még megvártam a lányokat is, hogy végezzenek, majd mind a hárman a kasszához mentünk és kifizettük a ruhákat.

***

Épp a díszletet készítjük hiszen egy hét múlva itt a bál és még semmi sem volt felrakva a terem semelyik részére sem. Az osztályfőnökünk elintézte, hogy ezen a héten senki se menjen be oda, hiszen nem lenne jó, ha valaki tönkre tenné a munkánkat. Én most Britt-tel a bordásfalakra fűzöm fel madzaggal a hátteret és az elég élethűre sikerült művér rajzot is.

- Cara tudsz adni egy kis ragasztót. - szóltam, mert a madzag magában nem akarta megtartani a papírt, de nem érkezett válasz, ezért újra próbálkoztam, de semmi. Gondoltam megnézem itt van-e még és nem lépett le gyorsan, amíg háttal álltunk neki. Amint megfordultam elkezdtem ordítozni, mint valami fél őrült.

- Gyorsan valaki hívjon mentőt! Cara kelj fel! Hallod ne szórakozz velünk! - elég erőteljesen ráztam a vállát, de nem reagált, majd meg láttam azt a kicsi vér foltot a padlón és a sebet a fején. Fogalmunk sem volt, hogy mit tegyünk, ezért csak ott térdeltünk mellette és figyeltük a légzését. Körül-belül 10 perc múlva megérkeztek a mentősök, akik egy rutin vizsgálat után hordágyra tették és kivitték az autóhoz. Mindketten vele mentünk és elmondtuk, hogy mit láttunk. Írtam Niall-nek is egy rövid üzenetet.
Szia! Ahogy tudsz gyere be a kórházba és Louis-t is hozd magaddal. Nyugi nem történt velem semmi, majd elmondok mindent, ha ide értetek.
Ui.: A fiúk ne szólj, mert nem szeretném, ha a holnapi címlapon lennétek.
Szeretlek: Amy
Ezt a pár sort is nehéz volt begépelni és vagy harmincszor elrontottam, de végül sikerült. Visszacsúsztattam a zsebembe a telefonom és megfogtam Brit kezét.
- Nyugi nem lesz semmi baja. - próbált kicsit lenyugtatni, mert elég ideges voltam. A kórházba beérve nagy meglepetés fogadott.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok!! Itt van az új rész, remélem tetszik nektek. Ehhez különösen sok mindent nem fűznék hozzá. Ha tetszett komizzatok, hagyjatok magatok után nyomot.
Puszi: Szandra

2014. április 28., hétfő

Chapter 13.

 


Ti eltudjátok képzelni, hogy ezeket a tökéletes pillanatokat, perceket elrontja valami? A legrosszabbkor jönnek ezek az emberek, akik csak arra vágynak, hogy tönkre tehessék a kiváló élményeinket és a bulinkat, ami az előző momentumokból kiderülvén nem is sült el olyan rosszul, ám a paparazzik és a rajongók egy szempillantás alatt ellepték a kertet. Először csak egy-egy fényképezőgép villant, majd sorjában követte az összes többi, mígnem a sok vakutól nem láttunk semmit, csak az őrjöngő és egyre jobban hangoskodó fanokat hallottuk, ahogy egyre lármásabban kántálták a neveinket. Persze nem arról volt szó, hogy nem szeretjük őket, de néha hagyhatnának teret nekünk. Nem bánom, ha az utcán leszólítanak és kérnek egy képet és egy kicsit normálisabb emberként viselkednek velünk, próbálnak néhány szót váltani valamelyikőnkkel, de ez eléggé átlépte a határokat. Hirtelen béztünk össze és valamiféle megoldást kerestünk erre a katasztrofális helyzetre.

- Mi lenne, ha lekapcsolnánk mindent és csendben maradnánk, csak nem maradnak itt olyan sokáig. - mondta Harry és némileg igaza is volt, de nem egészen tartozott a világ legjobb ötletei közé.

- Nem emlékszel a múltkori esetre? Tudod, amikor két teljes napig be lettünk zárva a házba. Szerintem akkor is azért mentek el, mert elunták az életüket a kertben való várakozás során. Ők nagyon elszántak ilyen téren. - próbáltam feleleveníteni barátom emlékezetét, hogy mi is volt akkor.

- Jah ez nekem is rémlik. - gondolkozott el Niall, bár ő nem is volt ott, hiszen csak mi ketten maradtunk otthon és én is úgy meséltem el neki, amikor újra visszatért köreinkbe egy hosszab írországi látogatás után.

- Akkor mi osonjunk ki a hátsó ajtón és menjünk el hozzánk, úgyis csak a bátyám van otthon, ők pedig itt maradnak és buliznak tovább. - vetett fel Amy még egy jónak tűnő tervet, amire mindannyiunk rábólintott. Még összeszedtük a legszükségesebb dolgokat, majd pár perccel később ugyanott találkoztunk. Elindultunk az embereken át a kijárat felé,  majd ki 'lopakodtunk' az autókhoz. Örülök, hogy ez a ház ilyen jó helyen van, könnyű a szökés. Elosztódtunk úgy, hogy minden autóba ugyanannyi személy üljön. Szerencse, hogy nem ittam még semmit a kólán kívül, mert ritka pillanatok egyike, hogyha nem iszok már az első percben valami alkohol tartalmú ital, de azért, hogy eltudjam mondani mind azt, amit az előbb sikerült, úgy gondolom megérte.

A bemutatkozást hamar letudtuk, mert ő már tudta a neveinket és nekünk is csak az övét kellett megjegyeznünk, így könnyű dolgunk volt. Ezután mindenki szanaszét ült a nappaliban a tévét bámulva. Zayn, Brit, Harry és Liam a kanapén voltak, az egyik fotelben Niall és Amy, a másikban pedig én és Cara kuporgott. Éppen a Nagyfiúk 2 - t vetítették, bár elég késő volt és ezért furcsállottam is, mert ugye ez egy családi vígjáték és nem ilyenkor kellene adni, de nem én vagyok  a főszerkesztő, ők biztosan jobban tudják mit miért csinálnak.

/Brit szemszöge/

Ahogy elhelyezkedtem kényelmesen a kanapén Liam - mel egyaránt, betársult mellém a másik kettő. Mondhatom szűkösen voltunk és én már majdnem Zayn ölében ültem, ami annyira nem lett volna ellenemre. Amint újra normális pózt vettem fel  és senki sem könyökölt bele az oldalamba nyugodtan néztem a filmet. Elég késő volt, ezért kicsit sűrűbben csukódott le a szemhéjam és majdnem bealudtam, mikor suttogást hallottam.

- Látom álmos vagy. - szólalt meg a lehető leghalkabban Zayn

- Hosszú napom volt és az estét se így terveztem. - válaszoltam két ásítás között.

- Ezt megtudom érteni. Amúgy, ha az kényelmesebb neked, rádőlhetsz a vállamra. - ez furcsa volt, de mivel tényleg olyan fáradt voltam, hogy alig tudtam fent lenni, ezért nem utasítottam vissza ezt a lehetőséget és nem is akartam, mert tetszett ez helyzet. Még egy darabig néztem a filmet, majd elaludtam ott a kanapén abban a pózban.

- Vigyázz, veszélyben vagy! - hallottam meg valahonnan messziről valamiféle figyelmeztetést. Még mindig csukva volt a szemem, mert azt hittem, hogy ez csak valamilyen álom, ám nem sokkal később furcsa szagot éreztem. A füst visszataszító és félelmet keltő szagát. Ahogy kinyitottam a szemem tüzet láttam. Minden lángokba borult. Nem tétováztam egyből felpattantam az ágyamról és a kiutat kerestem. Megpróbáltam az ajtón keresztül, de nem jártam sikerrel, mert ahogy résnyire kinyitottam töménytelen füst és a lángok égető melege zúdult be. Egy kisebb köhögési roham tört rám. Nem volt más választásom, minthogy bevizezzek egy rongyot a szám elé tegyem és várjak vagy az ablakon menjek ki, ami elég veszélyes. Azt reméltem, hogy pár másodpercen belül megjön az a bizonyos jel, meghallom azt a bizonyos hangot, amiből tudom, hogy megmenekültem, de hiába vártam. Gyorsan kellett cselekednem , így hát kinyitottam az ablakot olyan szélesre, amilyenre csak tudtam, kiálltam a párkányra és óvatosan elrugaszkodtam.

- Ááá - ennyi jött ki a számon, majd rájöttem, hogy csak álom volt az egész, pedig annyira valósághűnek tűnt. Körbepillantottam és kicsit meglepődtem, hogy ágyban voltam, de nem az enyémben, hanem Amy-ék vendégszobájának ágyában.

- Valami baj van? - hallottam mag Zayn hangját a földről, majd megláttam az arcát is, ahogyan felült és engem nézett. Milyen furcsa simán elfértünk volna itt fent is, de ő inkább a talajon aludt és pont vele kerültem ide is. Ez egy különös egybeesés. Megráztam a fejem, hogy tudassam semmi probléma nincs.

- Aludj tovább, még nagyon korán van. - megfogadtam a tanácsát és újra a párnára döntöttem a fejem. Csak reménykedni tudok, hogy nem jön vissza ez a szörnyűség az éjszaka hátralevő részében, sőt soha többet életemben.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hello!! Íme a következő rész. Elég rövid lett és elég sok időbe is telt, amit szörnyen restellek. Remélem azért tetszik nektek és nem iratkoztok le, mert most is csökkent a követőim száma, ez egy kicsit rosszul esett, de fel a fejjel. Nemsokára újra jelentkezem.
Puszi: Szandra

2014. március 30., vasárnap

Chapter 12.



*Péntek este*

A hét közepe táján megkaptuk a pontos címet és a további információkat, miszerint Zayn házavatója lesz, nem messze a közös házuktól. Egy egyszerű ruhát gondoltam és halvány alap sminket, amivel nem leszek nevetséges, se kihívó bárki számára. Fő a természetesség. A szüleimnek már előre szóltam, hogy a mai este hova szándékozok menni. Gyorsan elmentem fürdeni, majd a tevékenységem végeztével a szobámba siettem, ahová már előre ki volt készítve a szettem minden darabja. Begöndörítettem a hajam, majd hagytam, hogy a vállamra omoljon. A halvány sminket felvittem az arcomra és felvettem a ruhám. Még egy utolsó pillantást vetettem a magamra a tükörben, majd a nappaliba gyalogoltam.
- Apa eltudnál vinni? - kérleltem. Ő nagyon jól tudta hova szeretnék menni, mert egész eddig a "vigyázz magadra", "ne fogadj el semmit ismeretlentől" és az ehhez hasonló mondatokkal bombázott annak ellenére, hogy ez egy házibuli lesz és elvileg nem lesznek olyanok sem, akiket nem ismerek, így szerintem felesleges volt ezeket folyamatosan hajtogatni. Felkapta a slusszkulcsot és felvette a kabátját, mert elég hűvös volt, főleg este. Én is felhúztam a bokacsizmámat és egy bőrdzsekit, hogy elfedje felsőtestem azon részeit, ahol a blúzom nem nyújtott már védelmet. Bepattantam az anyósülésre, hiszen anyukám nem tartott velünk. Röpke negyed óra alatt már ott is voltunk.

- Vigyázz magadra kincsem. - szólalt meg abban a pillanatban édesapám, amikor kinyitottam az ajtót.

- Apa ez csak egy házibuli semmi több. - nyugtattam meg, mire kicsit félve, bólintott. Becsuktam az ajtót egy utolsót intettem, majd csak a kocsi hűlt helyét láttam. A ház felé fordultam, ahonnan a hangos zene és az emberek ordítása hallatszódott.  Feltipegtem az ajtóig, majd kopogás vagy csengetés nélkül beléptem, hiszen úgysem hallaná senki és amúgy ki-bemászkáltak az emberek dohányozni vagy friss levegőt szívni. Ahogy beléptem az előszobába megütötte a fülemet az óriás decibellel szóló zene és az alkohol émeítő illata. Leraktam egy véletlenszerűen talált üres fogasra a kabátom, majd elindultam a tömegben megkeresni a többieket vagy legalább a házigazdát. Próbáltam nem meglökni senkit a hatalmas tánctéren - amit a bútorok félretolásával sikerült nyerni - és nem hozzáragadni az izzadt testekhez. Igaz Zayn házában voltunk mégis egy szórakozóhely hangulatát adta vissza a sok ember, a kissé sötét fényekkel ellátott nappali, ami hozzáteszem tényleg óriási volt és tökéletesen megfelelt erre a célra.
Pár perc haszontalan keresgélés után megpillantottam Liam-et a kavalkádban. Mivel csak ő volt úgymond ismerős odaballagtam hozzá és leültem mellé a kanapéra.
 
- Szia. Sophia? Nincs veled? - kérdeztem, mivel sehol sem láttam.

-Szia. Nem nincs, most csak egyedül vagyok.

- Hogy-hogy? Mármint mindig veled szokott lenni? - próbáltam kideríteni.

- Nem mindegy. - mondta ingerülten, majd egy sóhaj után folytatta - Sajnálom csak tudod, szakítottunk és ez... Ez eléggé kiborított. 

- Mi? De mégis mi történt? - a hallottaktól leesett az állam. Múltkor mikor találkoztam velük az egyik bevásárlóközpontban még minden tökéletes volt köztük és olyan édesek voltak együtt.

- Tudod az utóbbi időben nagyon eltávolodtunk egymástól és próbáltuk helyre hozni a dolgokat, de nem sikerült, így arra a döntésre jutottunk, hogy mindkettőnknek jobb lesz egymás nélkül. - éreztem a hangjából, hogy most szomorú, letört és fáj neki ez az egész.

- Sajnálom.

- Nem kell, majd túl teszem rajta magam. Amúgy szerintem keressük meg a többieket és igyunk valamit. Egy kicsit felejteni akarok. - egyet értettem vele ezért felkutattuk a többieket. Miután mindenkit megtaláltunk, ittunk egy-egy pohár erős alkohol tartalmú italt majd bevetettük magunkat a tömegbe. Elképesztően jó zenék voltak és a hangulat is egyre nagyszerűbb lett. A sok pörgős szám után egy lassú jött, ami alatt kifújtam magam és végig pásztáztam a nappaliban az embereket. Néhány ölelkező, összebújós párocska táncolt, de egy közülük nagyon ismerős volt. Mivel láttam Niall-t és Amy-t körül-belül fél méterre tőlem, ezért biztosan nem ők voltak. Aztán megláttam a tőlem kapott karkötőjét az illetőnek. Ezer közül felismerném azt az ékszert, mert egyedi darab és ilyennel nem futkározik mindenki össze-vissza. Nem akartam beleavatkozni semmibe, ezért neki dőltem a falnak és hátulról figyeltem minden. Egy mosoly kúszott az arcomra, hiszen nagyon aranyosak voltak. Az utolsó hangok előtt kicsit leesett az állam, ugyanis egyre közelebb kerültek egymáshoz, majd elcsattant egy csók. Ettől a perctől kezdve nem bámultam őket, felnőtt emberek azt csinálnak, amit akarnak. A DJ Ellie Goulding I Need Your Love című számának a mixes változatát bömböltette a hangszórókból aminek hatására megjelent újra  a nagyobb táncoló tömeg ezzel őket is elnyelve.

/Louis szemszöge/

Ahogy az ajkaink összeértek varázslatos volt. Abban a pillanatban elfelejtettem mindent és úgy éreztem én vagyok a világ legboldogabb embere. Erre várok mióta Amy elhozta bemutatni nekünk a barátnőit. Már akkor valami megmozdult bennem és ha eszembe jutott a neve, az arca vagy ő maga, mintha száz meg száz kis pillangó lepte volna el a gyomromat. Ez lehet nyálas és lányos volt, de nem érdekel, mert boldog voltam. Egy pillanat alatt elhúzódtunk egymástól. Ő egy kicsit elpirult, ahogy mosolyogva bámultam gyönyörű arcvonásait és a tengerkék szemeit. Úgy érzem jó ötlet volt, hogy felkértem táncolni.

- Nem tudom mit mondjak. - szólalt meg előttem, ezzel megtörve a köztünk kialakult kínos csendet.

- Nem is kell. Elég, ha tudatod velem, hogy mit érzel. - amint ezt kimondtam kaptam egy apró puszit a számra. Ez a kis gesztus is sokat jelentett, hiszen tudatta velem, hogy kedvel és nem csak barátként. Még pár szám erejéig táncoltunk és beszélgettünk, amennyire lehet egy buliban, majd a konyhába mentünk, hogy igyunk valamit. Miután beszereztük a szükséges italokat, összefutottunk néhány ismerős emberrel. Beszéltünk velük egy keveset, majd megkerestük Niall-éket, akik egyből levágták az egész szituációt és gratuláltak. Ez az este biztosan bekerül a top 10 legboldogabb estém közé.

----------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok! Íme a következő rész. nagyon sokat nem regélek róla, hiszen mindent pontosan elolvastatok (legalábbis remélem). Illetve nagyon szépen köszönöm azt az egy leiratkozót. Egy kicsit fájt, de ha ő ettől jobban alszik, akkor nem érdekel. Megpróbálok még jobban igyekezni, majd a résszel.
Puszi: Szandra 

2014. február 23., vasárnap

Chapter 11.



/Cara szemszöge/

Kicsit összekaptam magam, hogy mégse rongyos ruhában legyek. Nem régen hívott Amy, hogy ma a fiúknál ebédelünk, beleértve mi is Britt-tel. Ez egy ilyen ismerkedős találkozás lesz, hiszen mi még nem jártunk náluk és nem is találkoztunk velük, de nagyon sokat hallunk róluk barátnőnk által. A farmerom vettem fel, amikor megszólalt a telefonom. Előkerestem az előbb felhalmozott ruhák alól és rányomtam a fogadás gombra.

- Itt vagyok előttetek jó lesz ha sietsz. - hallottam meg Brit hangját a vonal másik végéből.

- Először is szia. Másodszor 5 perc és megyek addig gyere be, nincs itthon senki. - majd kinyomtam. Még megigazítottam a ruhám és a sminkem, amit nem is vittem annyira túlzásba, belepakoltam a létfontosságú dolgokat egy kis táskába és már mentem is Brit- hez. Együtt indultunk el az üzenetben kapott címre. Azt hiszem, hogy ennyit még soha sem beszélgettünk, bár ennek lehet az az oka, hogy egyszer eltévedtünk és a negyed órás útból egy egészet csináltunk.

Az ajtó előtt álltunk, miközben nyomtam a csengőt. Halk lépteket hallottam, majd az ajtó zárja kattant és előtűnt Amy feje a bejárat mögül. Gyorsan beengedett minket, majd köszöntött egy-egy öleléssel és elvezetett ebben a hatalmas házban minket a nappaliig, ahonnan hangos nevetés hallatszódott. Kicsit beljebb húzódzkodtunk, amire lehalkult a helység és minden szempár ránk szegeződött. Először Zayn kapcsolt, felállt elénk lépett és bemutatkozott, bár megjegyezném nem kellett volna mégis nagyon udvarias volt. Mindenki hasonlóképpen üdvözölt minket és néhány ölelést is kaptunk miután mi is ismertettük a neveinket. Nagyjából körbevezettek a házban, hogy a fontosabb helyeket megtaláljuk, majd leültünk az étkezőbe.

A ebéd befejeztével a nappaliba mentünk és leültünk az ott levő ülő alkalmatosságokra. A kaja közben nagyjából megismerkedtünk, de nem teljesen, ezért is folytattuk a csevegést a *******. Egyre nagyobb hülyeségeket kérdeztünk egymástól, de legalább oldott volt a hangulat és nem az a bizonyos kínos csend uralkodott.

- Mi a kedvenc színetek? - szólalt meg hirtelen Harry.

- Hmm nekem a lila. - válaszoltam

- Nahh az az enyém. - öltötte ki rám Amy a nyelvét.

- De jó nektek, hogy tudtok min veszekedni. Amúgy a piros. - mondta csapatunk utolsó női tagja is. Egész jól mulattunk a nap folyamán, de estére bedurvult a helyzet és ivós felelsz vagy mersz-et játszottunk, aminek konkrét az lett a vége, hogy mindenki nagyjából a sárga földig itta magát köztük minket is, ezért éjszakára Brit-tel elfoglaltuk a nappali és délig fel se keltünk.

***
A tegnapi nap után eléggé fájt a fejem, úgyhogy miután hazajöttem vettem be egy tablettát és reménykedtem benne, hogy elmúlik ez a hasogató érzést. Egyedül voltam, mivel anyukám dolgozott, apukámmal pedig nem tartom a kapcsolatot, hiszen kiskoromban elhagyott. Gondoltam meglepem anyát egy finom vacsorával, így egy kicsi pihenés után nekiláttam a sütés-főzéshez. Meghámoztam a zöldségeket, előkészítettem a húst és a fűszereket, majd összeállítottam az alapot. Ezzel elég sok idő elment, mert amikor terítettem hallottam, hogy az ajtó nyílik, majd csukódik és cipők is kopognak. Pár perc múlva megpillantottam őt. Ahogy mindig most is nagyon jól nézett ki, a ruhája makulátlan volt, a haja pedig rendezetten állt. Nyomtam egy puszit az arcára köszöntésem jeléül, majd csendben leültünk az asztalhoz és enni kezdtünk. Egy idő után megtört ez a hallgatás és elkezdtünk beszélgetni mindenféle általános témáról.

Zuhanyzás után még felnéztem a közösségi oldalakra, majd elterültem a kényelmes ágyamban. Írtam egy üzenetet a lányoknak, hogy holnap lesz-e valami különleges az iskolában és letéve a telefonom az éjjeliszekrényre el is aludtam.

/Brit szemszöge/

Ma hétfő van. A legutálatosabb nap az egész héten és ma van pár dolgozat is, aminek elég jól kellene sikerülnie. Egy kicsit azért izgultam miattuk, de nem annyira, hogy mindenem görcsbe rándulna az adott óra hallatán. Lassan battyogtam a szekrényemhez, hogy kivegyem a megfelelő könyveket, papírokat és eszközöket a következő óráig. A nehezebb tantárgyak még csak most jönnek szóval fel kell kötnöm a gatyám a jó jegy érdekében. Egész jó volt ez a mai nap főleg, hogy hétvégére kaptunk egy meghívást valamilyen házavató bulira. Azt mondta Amy, hogy később tájékoztatni fog minket a részletekről, ha ő is hozzájut valamilyen formában.

A haza fele vezető úton elgondolkoztam azon, hogy mi szeretnék lenni, hiszen egy érettségi kevés ahhoz, hogy eltudjam magam önállóan látni. Épp ezért elhatároztam, hogy munkát fogok vállalni a környéken valahol és ha végeztem a középiskolával tovább tudjak tanulni. Persze a szüleim mindenben segítségemre lesznek mégsem lehetek folyamatosan a nyakukon és csináltathatok meg velük mindent. Igaz ez még kicsit később lesz, de most belegondolva az a pár hónap nagyon gyorsan elrepül. Amint hazaértem vázoltam a terveimet, amit anya és apa is támogatott, így gondoltam, hogy holnap délután elmegyek érdeklődni munkalehetőségek iránt a közelbe.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok! Meghoztam a részt, amint láthatjátok. Nagyon sajnálom a késést, de ez most valahogy így jött össze. Próbálok minél többet írni egy hónapban, de nagyon nehéz, remélem megértitek. Amúgy nagyon örülnék, hogyha leírnátok kommentbe a véleményeket, mert így nem tudom, hogy jó-e az amit csinálok..
Puszi: Szandra