Chapter 8.

/Amanda szemszöge/

*péntek este*

Úgy érzem, már rám fér egy kis lazítás és erre a legalkalmasabb egy kicsit a határokat átlépve bulizni. Nem vagyok az a nagyon berúgós típus, de most úgy döntöttem, hogy nem fogok megálljt parancsolni magamnak. Szépen kisminkeltem magam felvettem a már előre kikészített ruhámat és kiegészítőimet. Annyira nem szeretem a magassarkú cipőket, de most egy gyönyörű fekete 10 centist vettem fel.  Elővettem a mobilom és hívtam egy taxit, majd az autó megérkeztével bezártam a bejárati ajtót és beültem a kocsiba. Amíg odaértünk a szórakozóhelyre volt egy kis időm gondolkodni az elmúlt néhány napon. Eddig átlagosan unalmas napjaim voltak most pedig több dolog történt velem, mint majdnem egész életemben. Vagy lehet, hogy csak nekem tűnik többnek, de akkor is furcsának tartom. Kicsit még el is bambulhattam, mert a sofőr szólt, hogy megérkeztünk és illene kiszállnom illetve odaadnom az útért járó pénzt. Kikaptam a táskámból a megfelelő összeget, majd odanyújtottam a vezetőnek. Épp hogy kiszálltam és becsuktam az ajtót már el is hajtott a klub elől. Körbe néztem és szememmel kerestem a lányokat. Hamar meg is találtam őket. A bejáratnál álltak gondolom engem vártak. Elég sokan voltak az ajtó melletti sorban szinte esélyünk sem volt bejutni csakhogy előre megvettük a belépőket, amivel soron kívül beengedtek minket a biztonságért felelős emberek. Még mielőtt beléptünk volna a nagy emberekkel teli terembe kaptunk egy karszalagot, hogy ki tudjunk jönni, ha netalán tán friss levegőt kell szívnunk. A hatalmas területet egymáshoz tapadt izzadt testek és a hangos zene töltötte be. Egyből a bárhoz mentünk, hogy oldjuk a feszültséget és, hogy felszabadultan tehessük meg azt, amit akarunk. Egy- két feles megadta a kezdőlökést, így a táncoló emberek közé vetettük magunkat. 

Az összes számra szó szerint tomboltunk, és amikor lassú szám volt pihentünk illetve megittuk az italjainkat. Már jócskán leihattam magam a sárga földig, mert egy kicsit homályos a látásom és úgy körülbelül minden.  Egyszer csak egy kéz simult a derekamra, amely a ritmusra ringatta a csípőmet még jobban ráhangolódva a zenére. Az igazat megvallva először megijedtem az idegen mancsoktól, de nem csinált semmi olyat, amiért ellökhettem volna, így hagytam. A szám utolsó sorainál megpörgetett, hogy szembe kerülhessek vele és így táncoltuk, amíg el nem csendesült a zene. Nagyon tetszett ez az elmúlt néhány perc, csak holnap nem biztos, hogy emlékezni fogok rá.

 Úgy gondoltam ki kellene mennem kicsit levegőzni hátha a látásom is kitisztul annyira, hogy legalább az arcok körvonalait lássam és alapból jól jönne egy kis tiszta oxigén a füst helyett, de a rögtönzött táncpartnerem máshogy gondolta. Megfogta a csuklóm és óvatosan visszarántott mégis nekem elég volt ennyi, hogy elveszítsem az egyensúlyom és a mellkasának essek. Szerencsémre izmos karjaival megfogott és talpra állított. Őszintén nem szívesen ismerkedtem volna meg a padlóval közelebbről. Hunyorogva próbáltam legalább egy kicsit megfigyelni az arcát, hogy legyen valamilyen fogalmam arról, hogy ki is állt itt előttem, de a csodás kék szemei teljesen elvarázsoltak. Észre sem vettem a kisebb bámulásom közepette, hogy arcunkat csak néhány milliméter választja el egymástól. Lehet, hogy csak az az eszméletlen mennyiségű ital beszélt belőlem, de kívántam, hogy megcsókoljon. Egyre jobban sürgettem és egyre közelebb nyomtam ajkaimat az övéhez, míg össze nem értek. Szenvedélyes és vad csók volt. Egy kicsit megharapta alsó ajkaimat bejutásért könyörögve, amit azonnal megadtam neki. Nyelveink táncot jártak egymással, majd mielőtt megfulladtunk volna levegőhiány miatt elváltunk egymástól. Lehet külső szemmel nem volt hosszú életű a csókunk nekem mégis úgy tűnt mintha megállt volna az idő. Kicsit kapkodtam a levegőt, de nagyon nem foglalkoztatott mikor egy újabb isteni csókot kaptam az előttem álló fiútól.

- Szerintem fejezzük be ezt nálam. - ajánlotta fel, mire én csak bólintottam és követtem. 

Nem tudom mennyit sétáltunk, de a hideg levegő már csípte az arcom és a cipő sem volt a nagyon kényelmes kategóriába sorolható. Talán 10 perc lehetett az út mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Egy nagy házhoz érkeztünk, vagyis a körvonalakból erre következtettem. Ahogy beléptünk a házba, levettük a cipőket és kabátokat, majd hangtalanul a hálószobába mentünk.

***

Reggel mikor felébredtem a fejfájásom elviselhető volt mégis úgy döntöttem veszek  be egy gyógyszert, hogy még véletlenül se romoljon az 'állapotom'. Körbenéztem az ismeretlen szobában, majd megpillantottam a mellettem békésen szuszogó szőkeséget. Nem akartam felébreszteni, így csendben kikászálódtam az ágyból. 

-Hmm szőke és gyönyörű szép kék szemei vannak nem is olyan rossz párosítás. - gondoltam magamban. Kiléptem a szobából és megpróbáltam megkeresni a konyhát. Mivel az emeleten voltam és nem láttam annak értelmét, hogy itt főzzön valaki, ezért lebattyogtam a lépcsőn. Az utolsó fokoknál éreztem az isteni illatokat, így azokat követtem. Szinte biztos voltam benne, hogy nem egyedül lakik ebben a nagy házban, mert akár egy kisebb panziónak is elment volna és a fenti folyosón is legalább 4 szoba volt. Megálltam a konyhát és a nappalit elválasztó fal mellett és belestem. Csak egy ember volt benn, aki a tűzhelynél tevékenykedett.

- Jó reggelt! - úgy köszöntem mintha már ezer éve ismertem volna az illetőt. Ő is elmormolt valamit, majd engem nem is figyelembe véve tovább sütött.

- Merre találok gyógyszert és poharat? -  próbáltam oldani a hangulatot és amúgy is szükségem volt egy kis vízre.

- Balra a második fiókban van a tabletta a pohár pedig a pulton. - követtem az utasításait és elővettem őket. Engedtem csapvizet és az első korttyal lenyeltem a pirulát, majd kiittam a maradék folyadékot is a kis bögrémből.

- Köszönöm. Amúgy Amy vagyok te pedig?

- Liam. - fordult meg hirtelen. Ő is, de szerintem még én is falfehér lettem a megdöbbenéstől. Csak bámultuk egymást és nem szóltunk egy szót sem. Akartam mondani valamit minimum egy szót, hogy ne legyen kínos csend közöttünk, de egy hang nem jött ki a torkomon. Mintha megnémultam volna. Elég furcsán nézhettem ki, mivel csak tátogtam, mint egy hal.

- Én csak azt szeretném mondani, hogy.. - törte meg végül ő a csendet. Már nagyon izgatott a mondanivaló és, hogy mi sül ki belőle.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hali! Egy újabb fejezetet hoztam nektek. Remélem, tetszik mindenkinek és mivel 

szünet van, próbálok hozni még, de nem ígérek semmit. Nagyon szépen köszönöm a 13 feliratkozómat ez egy nagyszerű ajándék volt számomra. Kívánok Boldog Karácsonyt az összes olvasómnak és ne feledjétek a Karácsony nem az ajándékokról, hanem a szeretetről.

Puszi: Szandra