**Visszatekintés**
Egy idegesítőn pittyegő hangra ébredtem. Reménykedtem benne hogy csak halucinálok, de amikor kinéztem az ablakon csalódnom kellett ugyanis a szembe szomszédhoz egy hatalmas teherautó tolatott be.
-Ki az az őrült,aki reggel korán ilyen hangzavart csinál?-fortyogtam magamban amíg rá nem jöttem valami fontosra.
-Várjunk hisz szemben Liam lakik. - gondolkoztam továbbra is hangosan, amíg rendbe szedtem magam és egy normális ruhát vettem fel. Lefele vezetett utam a lépcsőn s amint a végéhez értem az ajtóhoz siettem. A gyönyörű fából faragott barna tárgy egy kisebb nyikorgással nyílt ki miután elforgattam a zárban a kulcsot és lenyomtam a kilincset. Kilépem a kellemesen fújó szélbe és ugyanazzal a mozdulattal mint az előbb becsuktam az ajtót mögöttem. Átgyalogoltam a túloldalra Liamék kertes kis házához. Kicsit sietősebbre vettem a lépteimet mert még sem volt annyira jó idő mint ahogy az előbb megállapítottam. Ahogy az ajtóhoz értem két erős ember majdnem elsodort a kanapéval. Máskor biztos szóltam volna nekik amiért nem vettek észre de most fontosabb dolgom is akadt mint ezzel a két gorillával veszekedni, így tovább mentem a nappalijukba, ami igencsak üresnek bizonyult.
-Liam itt vagy?- kérdeztem
-Igen mindjárt megyek.- pár másodperc múlva megjelent Ő is a helységben és eléggé meglepődhetett, hogy ott állok előtte mert ami a kezében volt doboz a földön landolt.
-Te meg hogy kerülsz ide?-kérdezte tőlem.
-Hát nem is tudom kicsit se feltűnő ez a kamion reggel azzal a förtelmes hanggal.-mondtam kicsit mérgesebben majd eszembe jutott az amiért jöttem.-Jah igen miért van itt és hova viszik a cuccaitokat?
-Gyere velem egy nyugisabb helyre és mindent elmondok.-bólintottam bár már nagyon türelmetlen voltam.Újra kiléptem a hűvös levegőbe csak most Ő is követett. Az utca sarkához érve elfordultunk jobbra és 5 perc sétálás után a kedvenc parkomba érkeztünk meg. Az első szabad padon helyett foglaltunk majd belekezdett.
-Tudod az van hogy ahh ez nem egyszerű..
-Nyögd már ki.- szóltam rá kicsit hangosabban. Szerintem senki se volt még olyan ideges mint én itt és most.
-Jó oké az van hogy elköltözünk Londonba. Nem akartam hogy tudj róla mert tudtam hogy kiakadsz.-mondta a szemembe nézve. Nem értettem hogy miért mondta ezt vagyis igen csak azt nem tudtam honnan tudja.
-Mi..miért hiszed azt, hogy kiakadok?
-Ugyan már látom szemedben a csillogást mikor meglátsz és a viselkedésedből is egyértelmű, hogy szerelmes vagy belém-teljesen ledöbbentem.Olyan kedves és szerénynek ismertem meg erre most ezeket vágja a fejemhez, azt hiszi hogy csak ő van a világon. Persze kell egy pici önteltség de ezt már nem bírta a tűrőképességem. Betelt a pohár. Az eddig összegyűlt feszültséget nem tudtam visszatartani így könnyek formájában el is hagyták a testem.
-Azt hittem a legjobb barátok mindent elmondanak egymásnak és nem titkolóznak. Tudom, hogy nekem is el kellet volna mondanom de nem akartam tönkretenni a kapcsolatunkat és nagyon rosszul esett ahogyan mondtad. Mintha Te lennél az utolsó pasi a világon.-sírva mondtam az egészet. Nem csak azért, hogy itt hagy és nem látom, hanem mert eszembe jutottak a közös szép emlékek amiket ezzel a mondatával elrontott. Nem tudtam mit csinálni és Ő sem szólt már egy szót sem csak nézett ki a fejéből, ezért felálltam a padról és hazafelé kezdtem el futni.Még hidegebb lett ahogy át szeltem ezt a pár utcát, de nem tudott érdekelni. Semmit sem éreztem akkor csak gyűlöletet. Gyűlöletet azért mert titkolózott mert elvesztettem a legjobb barátom és egyben az első szerelmemet mert ennyire bunkó lett velem. Amint látótávolságon kívül voltam leültem az út szélére és gondolkoztam. Nem érdekelt ha megfázok. Nem érdekelt ha itt helyben elrabolnak vagy ha soha se jutok haza. Úgy éreztem kitéptek egy kis darabot belőlem. Ez egy kicsit nyálasan hangzott viszont teljesen igaz volt. Sokan azt hiszik, hogy ez csak egy őrült diákszerelem és elfelejtjük az idő múlásával, de nem így van, ez az időszak az elejétől a borzalmas végéig az emlékezetembe véste magát. Nekem Ő volt az első olyan fiú az életemben akit tényleg szerettem és még a legjobb barátomnak is mondhattam.
*Visszatekintés vége*
Ezt nem hiszem el miért pont vele kell találkoznom? Mit követtem el amiért büntet a sors? - amíg a múltam és az előbb gondolt kérdések kavarogtak a fejemben valaki megköszörülte a torkát. Gyorsan a hang irányába fordultam, bár ne csináltam volna ezt az apró mozdulatot.
-Régen láttalak.-mondta mintha mi sem történt volna. Persze még mindig ott éktelenkedett az a folt a pólóján amit nem is bántam már.
-Jah.-vágtam oda neki kicsit flegmán miután felidéztem a pár évvel ezelőtti emlékeket.
-Figyelj nem kell velem ennyire bunkónak lenni, nem tettem semmit ellened.
-Tényleg?Én még nem felejtettem el az otthon történteket de ahh minek is magyarázok neked úgy sem értenéd meg mi játszódott le bennem.-ezzel a szavakkal hagytam ott. Ahogy körbenéztem sok kíváncsi és meglepődött arcot láttam de valahogy nem érdekelt. Inkább csak karon fogtam a barátnőimet és elindultam a kijárathoz. Most már csak azt kéne kitalálnom mit fogok mondani nekik. Az igazat nem mondhatom el hiszen senki sem tudja hogy akkor pontosan mi történt csak én.
Ez én kis titkom marad..
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez lett volna a 2. rész. Sajnálom, hogy ilyen sokáig várattalak titeket de nem volt időm persze ez nem mentség. Ha tetszett a rész komizzatok és iratkozzatok fel....
Puszi: Szandra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése